Szlovákia a legszegényebb ország Közép-Európában

szegénység

Megjelent a világ leggazdagabb országainak rangsora, Szlovákia Panama és Törökország között kapott helyet.

A Global Finance Magazine minden évben közzéteszi a világ leggazdagabb országainak rangsorát az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) alapján, és ez idén sem maradt el.

A tavalyi esztendőhöz hasonlóan 2024-ben is Luxemburg végzett az első helyen: egy állampolgárra több mint 140 ezer dollárnyi GDP jutott. A luxemburgi gazdaság legjelentősebb mozgatórugója a helyi pénzügyi szektor és a privát bankszektor.

A második helyen Kína különleges közigazgatási területe, Makaó Zárt, ahol az egy főre jutó GDP 131 ezer dollárra rúgott. A harmadik helyen Írország végzett 130 ezer dolláros egy főre jutó GDP-vel. Az első tízben olyan országok szerepeltek, mint Szingapúr, az Egyesült Arab Emírségek, Svájc és az Egyesült Államok.

Szlovákia a tavalyi 49. helyről az 50. helyre esett vissza. Nálunk 40,5 ezer euró lett az egy főre jutó GDP, ezzel a rangsorban Panama és Törökország közé kerültünk.

Ukrajna kivételével valamennyi szomszédos ország jobban végzett: Ausztria a 19., Csehország a 42., Lengyelország a 43., Magyarország pedig a 47. lett.

A Global Finance magazin 190 államról készített összegzést, Afganisztán, Eritrea, Srí Lanka, Szíria, Libanon és Palesztina nem szolgáltatott adatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?