<p>Az MKP-val is tárgyal a megyei választások során szorosan együttműködő OĽaNO és SaS, a KDH-val pedig már közel a megegyezés. Az MKP úgy véli, hogy a szlovák pártokkal való együttműködés nem akadályozza a Híddal való tárgyalásokat.</p>
Szlovák pártokkal is tárgyal az MKP

A KDH-val is megszülethet az egyezsége az őszi megyei választások kapcsán, az OĽaNO és az SaS egyezsége hárompártira bővülhet. „A KDH kész a megállapodásra a 2017-es megyei választásokkal kapcsolatban, a paramétereket még finomítjuk” – jelentette ki Alojz Hlina, a KDH elnöke. A három párt vezetői pénteken találkoztak utoljára, de egyelőre megegyezés nem született. A pártok várhatóan e heti tárgyalásaik után már alá tudják írni a megállapodási szerződést. Az OĽaNO és az SaS abban állapodtak meg, hogy az SaS három megyében állíthat megyeelnökjelöltet, kérdés, hogy a maradék öt helyet hogyan akarják felosztani az OĽaNO és a KDH között.
Tárgyalnak az MKP-val
Igor Matovič (OĽaNO) az SaS-szel kötött egyezség aláírásakor az MKP-t is lehetséges partnernek nevezte, a magyar párttal azonban egyelőre csak tapogatózó tárgyalásokat folytatnak. „Kapcsolatban vagyunk az SaS-szel és az Egyszerű Emberekkel is” – mondta lapunknak Menyhárt József, az MKP elnöke. Jelenleg járási szervezeteik vizsgálják az együttműködés lehetőségeit. Az MKP a Híddal is tárgyal arról, hol és milyen formában működhetnek együtt a megyei választásokon. „Célunk a lehető legerősebb magyar képviselet” – tette hozzá Menyhárt. A két párt elnöki szinten valószínűleg április legelején találkozik legközelebb. Menyhárt szerint azonban a Híddal való tárgyalások nem zárják ki, hogy a szlovák jobboldali pártokkal is együttműködjön az MKP. Úgy véli, hogy a szlovák pártokat sem fogja zavarni, ha a Híddal sikerül megegyezniük.
SaS kongresszus
Alelnököt nem választott a nemrégiben lemondott Jozef Mihál helyére az SaS a szombati kongresszusán, de Martin Poliačik az országos tanácsuk tagja lett. A párt döntött arról is, hogy kiépítik járási és kerületi struktúráikat. Az SaS-nek eddig csak 36 regionális szervezete volt, ezzel fedték le Szlovákiát. Richard Sulík pártelnök szerint a pártnak nem okoz majd gondot a minimális tagság biztosítása, habár jelenleg még csak 170 tagjuk van, viszont mintegy 5000 szimpatizánst tartanak nyilván. A hiányzó alelnököt az országos tanácsuk fogja megválasztani. (lpj, fm, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.