Csak az ingázók egy részére nem vonatkozik a karantén!

koronavírus

A koronavírus miatti rendkívüli intézkedések eredményeként csaknem egész Szlovákia karantén alá került. Különösen nehéz helyzetben vannak azok, akik a munkájuk miatt naponta ingáztak két ország közt. Összefoglaltuk, mire számíthatnak azok, akik át akarnak kelni a szlovák határokon.

Mivel a koronavírussal fertőzött személyek száma fokozatosan növekszik, a Peter Pellegrini (Smer) vezette válságstáb egyre szigorúbb intézkedéseket vezet be. Péntek reggeltől például rendkívüli mértékben korlátozzák a közlekedést. Rengeteg határátkelőt lezártak, és a nyitott átkelőkön is komoly rendőrségi ellenőrzések vannak. A tiltások a közúti, a vasúti, a légi és a vízi közlekedésre egyaránt vonatkoznak.

Külföldiek kizárva

A határzár leginkább azoknak az életét nehezíti meg, akik munkahelyük miatt folyamatosan ingáznak két ország közt, és most nem tudják, hogy átmehetnek-e a határon, vagy sem. A helyzet tisztázása érdekében felkerestük Denisa Bárdyovát, az Országos Rendőr-főkapitányság (PPZ) szóvivőjét, aki elmondta, hogy két fontos szempontot kell figyelembe venni. Az első az, hogy az adott személy rendelkezik-e bejegyzett lakhellyel Szlovákia területén (akár állandó, akár átmeneti). Amennyiben nincs bejegyzett lakhelye nálunk, a rendőrök nem fogják beengedni. Így például egy Magyarországon élő személy, aki Szlovákiába jár dolgozni, de nincs itteni bejegyzett lakhelye, nem jöhet át a határon.

koronavírus

Bárdyová azonban hangsúlyozta, hogy ezek az intézkedések kizárólag a személygépjárművekre vonatkoznak, az áruszállítók továbbra is beléphetnek az ország területére, bár őket is szigorú ellenőrzéseknek vetik alá.

Ingázók, figyelem!

A második csoportba azokat az ingázókat sorolhatjuk, akiknek van bejegyzett lakhelye Szlovákia területén. Bárdyová ezen a csoporton belül is rámutatott egy nagyon fontos különbségre: más helyzetben vannak azok, akik átmenetileg külföldön élnek, és Szlovákiába járnak dolgozni, és szintén más szabályok vonatkoznak azokra, akik Szlovákiában laknak, és külföldre járnak dolgozni.

Az átmenetileg külfödön élő, és Szlovákiába dolgozni járó személyeket a rendőrség átengedi a határon, és el is hagyhatják az országot, de csak akkor, ha az ellenőrzés során fel tudnak mutatni egy igazolást, melyet a munkáltatótól kérhetnek ki.

„Ha például valaki a határ menti Rajka településről naponta átjár Pozsonyba, akkor a szükséges igazolás és az érvényes okmányok felmutatásával elmehet dolgozni, és ugyanígy haza is jut”

– mondta lapunknak a rendőrség szóvivője.

Kaotikus kommunikáció

A legproblémásabb helyzetbe azok kerültek, akik Szlovákia területén élnek, de munkájuk nem teszi lehetővé, hogy otthonról dolgozzanak, ezért kénytelenek naponta átkelni a határon. A rendőrség szóvivője lapunknak eljuttatott tájékoztatójában állította, hogy ezeket a személyeket a hatóságok ugyan átengedik a határon, viszont haza csakis akkor térhetnek, ha átesnek egy 14 napos karanténon, függetlenül attól, hogy egy órát, vagy 12 órát tartózkodtak külföldön. Bárdyová ezért azt javasolta, hogy ezek az emberek vagy maradjanak legalább 14 napig külföldön, vagy pedig ne hagyják el az országot.

A rendőrség hivatalos Facebook-oldalán a péntek esti órákban azonban megjelent egy olyan tájékoztató, mely szerint azok is kivételt kapnak, akik Szlovákiában élnek, és külföldre járnak dolgozni. Ezt az állítást látszottak alátámasztani olvasónik tapasztalatai is: többen jelezték, hogy probléma nélkül vissza tudtak jönni külföldi munkahelyükről.

screen

A szombat délelőtti tájékoztatójukban azonban már ismét változtak az intézkedések. Az új információk részben alátámasztják Bárdyová korábbi állításait, miszerint a Szlovákiában élő, de külföldön dolgozó emberek ne hagyják el az országot, viszont annyival kiegészítették, hogy ez nem vonatkozik az egészségügyi dolgozókra.

screen

A folyamatosan változó intézkedések miatt azt tudjuk javasolni, hogy naponta többször is tekintsék meg a rendőrség hivatalos Facebook-oldalát.

Komoly büntetések

Akik nem tartják be a rendőrség által előírt óvintézkedéseket, 1659 eurós pénzbüntetésre számíthat (a jogi személyek esetében ez a bírság akár 20 ezer euró is lehet). Még komolyabban szankcionálják a szabálysértőket, ha kiderül róluk, hogy koronavírussal fertőzöttek. Rájuk akár 1-től 10 évig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság. Denisa Saková (Smer) belügyminiszter szerint az emberek külföldi mozgását a telefonjukban található SIM-kártyák alapján is nyomon tudják követni.

Arra a kérdésre, mennyit kell várakozniuk az embereknek a határátkelőkön, Bárdyová nem tudott érdemben válaszolni.

„Az időt nehéz lenne megsaccolni, mivel attól függően változik, milyen járásról beszélünk”

– jelentette ki a szóvivő.

Tömegközlekedés

A szigorú szabályozások nemcsak a személygépjárműveket, hanem a tömegközlekedést is érintik. A közlekedési minisztérium például leállította a nemzetközi autóbusz- és vonatjáratokat, a hazai vonatok pedig mától kezdve minden nap a szombati menetrend szerint közlekednek. Az autóbuszok menetrendéjben is változások várhatók, ezért azt javasoljuk, hogy aki belföldön szeretne utazni, interneten nézzen utána az információknak.

Ezen kívül lezárták a pozsonyi, a kassai és a poprádi repteret, a nemzetközi személyszállító repülőgépek és a kirándulóhajók közlekedését pedig leállították (bár ezek a járművek áthaladhatnak az ország területén, viszont nem szállhatnak le, illetve nem köthetnek ki). A teherforgalmat azonban egyelőre nem érintik ezek az intézkedések.

koronavírus

Ha az elkövetkező két hétre nemzetközi utazást tervezett valamilyen tömegközlekedési eszközzel, és már előre megvásárolta a jegyet, ajánljuk, hogy keresse fel az érintett társaság weboldalát. A legtöbb cég ugyanis visszafizeti a jegy árát. A Wizz Air légitársaság például már arról tájékoztatott, hogy a pénzvisszatérítéssel kapcsolatos részletekről e-mailben értesítik majd az ügyfeleket. Hasonlóan jár el a Slovak Lines autóbusz-társaság is.

Érdekes

Lezárt határátkelők

  • A magyar határnál: Dunacsún (Čunovo) – Rajka (a schengeni útnál van lezárás, az autópálya továbbra is átjárható), Pető (Peťov) községben a határon átvezető híd, Kalonda – Ipolytarnóc, Tajti (Tachty) – Cered, Sajólénártfalva (Lenartovce) – Bánréve, Bódvavendégi (Hosťovce) – Tornanádaska, Buzita (Buzica) – Butos, Perény (Perín) – Hidasnémeti, Szlovákújhely (Slovenské Nové Mesto) – Sátoraljaújhely (a gyalogosátkelő), Abaújnádasd (Trstené pri Hornáde) – Keked, Eszkáros (Skaroš) – Hollóháza, Nagykövesd (Veľký Kamenec) – Pácin, Perbenyik (Pribeník) – Lácacséke. 
  • Az osztrák határnál: Magyarfalu (Záhorská Ves) – Angern (komp), Pozsony – Kopčianska ulica (határátkelő Ausztriába), Morvaszentjános (Moravský Svätý Ján) – Hohenau
  • A cseh határnál: Vöröskő (Červený Kameň) – Nedašova Lhota, Česká Skalica – Sudoměřice (régi út)

Kint ragadó személyek

Mivel a külföldről érkező tömegközlekedési lehetőségeket tulajdonképpen teljesen korlátozták, nem sok választása maradt azoknak, akik például külföldön tanulnak, és nem jöttek időben haza. Egyedül személygépjárművel tudnának átjönni a határon (a kötelező 14 napos karanténon így is át kellene esniük), viszont akinek erre nincs lehetősége, az kénytelen külföldön maradni. Ezzel kapcsolatban kerestük a külügyminisztériumot is, ahol azt tanácsolták, hogy a hazatérni vágyók feltétlenül keressék az összes elérhető (és esetleg alternatív) lehetőséget a hazatérésre, vagy pedig keressék fel a szlovák nagykövetséget.

A közlekedési minisztérium ezt követően tájékoztatta lapunkat, hogy megpróbál javítani a külföldön rekedt szlovák állampolgárok helyzetén. Néhány repülőjárat számára – az általános tiltás ellenére – mégis engedélyezni fogják, hogy leszálljanak az országban, így hazajuttatva bizonyos számú szlovák polgárt. Arról azonban egyelőre nem tájékoztattak, hogy milyen országokból érkeznek ezek a járatok, és hogy mennyi személyt szállítanak haza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?