Közélet

Szex, kokó, választás

Országos hatása is lehet a Borkai Zsoltról, Győr fideszes polgármesteréről és polgármesterjelöltjéről megjelent videónak. Elemzők ilyen durva kampányt még nem tapasztaltak, a vasárnapi, magyarországi önkormányzati választások előtt röviddel megjelent felvételek még a Fidesznek is komoly problémát jelenthetnek.
Kósa András

2019. október 8. 18:46

Borkai Zsolt
Borkai Zsolt - Facebook-fotó

A teljes tagadástól a majdnem teljes beismerésig jutott el három nap alatt Borkai Zsolt győri polgármester, és a Fidesz jelenlegi polgármesterjelöltje, akinek orgiaszerű adriai jachtkirándulásáról és az ott történt szexuális aktusokról egy Az ördög ügyvédje címmel megjelenő blogon jelentek meg képek és több videó is. Borkai előbb hamisítványnak nevezte a közölteket, majd a győri városi tévében egy nyilatkozatot olvasott fel. Ebben már nem tagadta, hogy ő szexel a videón, csak annyit mondott, nem követett el semmi illegálisat – nyilván a blog azon állítására utalva, hogy a buli résztvevői kokaint is jócskán fogyasztottak.

Érdekes, hogy a Fidesz sem állt bele a tagadásba, a párt sajtóosztálya a Népszava megkeresésére csak annyit közölt, hogy „az ügy Borkai Zsolt magánéletének része, így azt nem kommentáljuk”. A kormánypárti Hír Televízió Sajtóklub című műsorában már szintén arról beszéltek, hogy Borkainak vállalnia kell az ügy erkölcsi következményeit. Az valószínűleg csak vasárnap derül majd ki, hogy a győri polgármester választási esélyeit mennyiben rontotta a videó, Borkai öt éve nagy fölénnyel nyerte a választásokat, egyelőre nincs jele annak, hogy veszélyben lenne a pozíciója. Igaz, a beismerés és bocsánatkérés beszédes lehet.

A Fidesz működését ismerve nagy valószínűséggel intenzíven mérték a háttérben az elmúlt napokban a botrány hatását a helyi választók preferenciáira és könnyen lehet, hogy Borkai bocsánatkérése már egy kármentő akció része.

A 2010 óta eltelt időszak eddigi legnagyobb, következményekkel is járó politikai botrányában ugyanez történt: Schmitt Pál köztársasági elnök végig tagadta, hogy doktori disszertációjában plagizált volna, a Fidesz „bulvárkacsának” minősítette az esetet, de amikor az ügy nem ült el, és belső felméréseik szerint a választók kezdtek elfordulni tőlük, rövid úton lemondatták Schmittet.

Két szinten van országos hatása a Borkai Zsoltról megjelent videónak – mondta az Új Szónak Pulai András. A Publicus Intézet vezetője szerint az orgiáról nyilvánosságra hozott felvétel egyrészt „a Fidesz mélyrétegét támadja, a család-erkölcs-keresztény értékekre hat, erodálhatja a Fidesz retorikáját”. Másrészt látszik, hogy a Fidesz a szatellit szervezetein és a médiáján keresztül bekészített ügyeket a kampányfinisre, de most nem tudják ezekkel uralni a nyilvánosságot, mert a Borkai-ügy sokkal nagyobb bomba. „Ezen a két szinten káros a Fideszre nézve a videó” – mondta Pulai András.

2019. október 6. 09:44

Jachton készült szexfotót és szexvideót tettek közzé Győr fideszes polgármesteréről

A Fidesz engedte ki a szellemet

A magyarországi önkormányzati választások utolsó heteinek meghatározó témája lett a politikusok nemi élete és kábítószer-fogyasztása. A legnagyobb vihart a győri fideszes polgármesterről és polgármesterjelöltről, Borkai Zsoltról készült videók kavarták, amelyeket egy ismeretlen hozott nyilvánosságra az interneten.

Pulai András, a Publicus Intézet vezetője szerint ugyanakkor „a Fidesz engedte ki a szellemet a palackból” először a Volner János volt Jobbikos politikusról szóló felvétellel, aki egy ismeretlen nővel „randevúzott” egy bokorban. Ez még 2016-ban jelent meg, amikor Volner még a Jobbik alelnöke volt. Majd már a jelenlegi kampányban hozták nyilvánosságra Wittinghof Tamás budaörsi polgármester és ellenzéki polgármesterjelölt szexvideóját. Ő állítja, csőbe húzták, csak masszíroztatni akart a számára ismeretlen hölggyel. Akár erre válaszként is születhetett a Borkait lejárató anyag. „Ennél jobban már nem tud durvulni a kampány szerintem. Politikusok drogozásáról már volt videófelvétel korábban is, a szex még új, de szerintem ennél durvább tartalmat már nem tudnak közölni” – fogalmazott Pulai.

Szerinte a mostani kampány azért is ilyen durva, mert ezúttal – ellentétben az előző választásokkal – van érdemi esélye az ellenzéknek. „Mindenki komolyan veszi a kampányt és elmegy a falig, kitolja a határokat. Emiatt a most történteknek hosszabb távon is lehet hatásuk, mert kitágulnak a határok. Már a sajtó is elkezdi feldolgozni az ügyet, a szexen kívül a korrupciós szálat is elkezdték felgöngyölíteni, milliárdos összegek röpködhetnek még Borkaival kapcsolatban. A következő kampányok pedig ezek hatására potencálisan durvábbak lehetnek. Ha lesz tétje a kampánynak. A májusi EP-választáson, vagy tavaly nem volt értelme előjönni ezekkel a lappangó történetekkel” – mondta Pulai András.

„Egy dolog Borkai Zsolt karrierje, és egy további, hogy a jövőben láthatunk-e hasonló »feltárásokat« még” – vélekedett Böcskei Balázs is. Az IDEA Intézet vezetője szerint Borkai Zsolt minden valószínűség szerint így is megnyeri a polgármesteri tisztséget, újrázni fog, viszont nehezen képzelhető el, hogy ki tudja vagy ki fogja majd tölteni ciklusát. „Minden bizonnyal sem az országos, sem a helyi pártközpontban nem támogatnak a jövőben egy olyan polgármestert, akinek vezetői és gazdálkodási tevékenysége szürke zónásnak bizonyulhat, továbbá, akit városvezetői tisztsége kapcsán ilyen mértékű trónfosztás ért. Másképpen: ő már nem tud ezek után úgy végigmenni Győr utcáin, hogy a helyieknek ne a videón látott felvételek és a hátországgal kapcsolatos információk jussanak eszükbe, hanem a városvezetői kompetencia. Vasárnapi várható győzelmével tehát sem csatát, sem háborút nem nyer” – mondta Böcskei Balázs.

Az elemző szerint az, hogy a későbbiekben a politikai napirend állandó részévé válnak-e hasonló tartalmak, csak a kormánypárt hátországától függ. „Az erőfrontok, továbbá a tartalom- és információgazdák ugyanis belül vannak. Ezek eddig hallgattak, és a kampány után, látva az eredményeket újra vissza is húzódhatnak azok, akik terhelő infókkal bírnak. De egy ajtó kinyílt, mely annak ellenére is nyitva marad, hogy nem járnak rajta ki-be rajta” – fogalmazott. Ugyanakkor ő is úgy véli, Karácsony Gergely nagy lehetőséget kapott azzal, hogy Borkai-ügyről szól az utolsó hét a kampányban. Mivel így „Tarlós István és a Fidesz nem tud kizárólag a saját hangján beszélni a hajrában, politikai értelemben az ő hangjukká váltak Borkai Zsolt videói is” – mondta Böcskei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Minden vita a botrányokról szólt

Frissítve

Kapufás gólokkal nyert a DAC, szabályos találattól fosztották meg a ViOnt

Kevesen kapnak év végi prémiumot

Zsuzsová ügyészt gyilkolt volna

Örül, hogy most hazajön játszani

Bugár Béla is helyet kap az MKP és a Híd közös listáján

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!