Szerdára napolták el a kórházreformról való szavazást

Andrea Kalavská
Pozsony |

A képviselők ismét elnapolták a kórházreformról szóló szavazást. Két másik, az egészségügyi minisztérium által előterjesztett törvényjavaslattal együtt várhatóan csak szerdán, 11 órakor fognak szavazni róla. A halasztást Peter Pellegrini (Smer) kormányfő, valamint a Smer, az SNS és a Híd frakciója indítványozta.

A kórházreformról eredetileg még az októberi ülésen kellett volna szavazni, de végül elhalasztották azt, mivel Andrea Kalavská (Smer-jelölt) egészségügy-miniszter az utolsó pillanatban visszavonta a javaslatot.

Dušan Jarjabek (Smer) képviselő kedden a TASR hírügynökségnek elmondta: egyelőre nem született megállapodás a témában a koalíciós pártok vezetői között.

A kórházreform célja színvonalasabb egészségügyi ellátást biztosítani a pácienseknek. A kórházaknak különböző kritériumoknak kellene megfelelniük, hogy minél jobb eredményeket érjenek el. A szülések esetében például a kvóta kezdetben 320 lenne egy évre, később ezt a duplájára emelnék. Ha a kórház nem teljesítené a kvótát, nem köthetne szerződést az egészségügyi biztosítóval az adott beavatkozásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?