František Iván
Szeptember óta 165 sárgaságos megbetegedést regisztráltak Kassán és környékén
Szeptember elejétől október közepéig 165 vírusos hepatitis A (VHA) megbetegedést regisztrált a Kassai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ). Veronika Tarkovská, a hivatal járványügyi osztályának vezetője a TASR hírügynökségnek elmondta, eddig több mint ezer gyereket oltottak be.
A múlt héten 24 sárgaságos beteget regisztráltak, az előző héten 43-at. A legtöbb beteg a Kassa-vidéki járásban volt. A legtöbb fertőzöttet a négy év alatti gyerekek körében regisztrálták. Három határozatot adtak ki az óvodai és iskolai helyiségek fertőtlenítésére.
Tarkovská elmondta, az RÚVZ június végén rendeletet adott ki, melynek értelmében Kecer (Kecerovce) és Nagyida területén ellenőrzik a kontaktszemélyeket és beoltják a betegekkel kapcsolatba került, illetve a veszélyeztetett személyeket. A Kassai és a Kassa-vidéki járásban elrendelték a kontaktszemélyek orvosi ellenőrzését és beoltását.
Azoknak az óvodáknak és iskoláknak a fenntartóit, ahol a betegség felütötte a fejét, határozatban utasította az RÚVZ a fertőtlenítésre. Szeptember eleje óta 19 ilyen határozatot adott ki a hivatal.
A megelőzés részeként szakértők tartanak felvilágosító és tájékoztató előadást az érintett településeken, és tájékoztató anyagokat osztanak a lakosoknak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.