Szent Tamás Vendéglő

Cáfolhatatlanul családias, de inkább „otthonias” hangulatot ölt az étterem, mely épülete az esztergomi Szent Tamás hegy aljában, régi házak közé ékelődve található. A hely jellegének első jelét már belépés előtt tapasztalhatjuk, mikor a két utcafrontra nyíló ajtó közül az egyiken kézzel írott papír mutatja a bejáratot. Az útbaigazítást követve az éttermi részbe jutunk, melyet alacsony, faburkolatú teremben rendeztek be. Zöld asztalok és hozzá padok, valamint művirágok és élő növények elegyéből összeállított gazdag növényvilág fogadja a vendéget. A beugró részben elhelyezett asztalnál ültünk le, s hamarosan kedves, mosolygós fiatal pincér tette fel az italainkra vonatkozó alapkérdéseket. Innivalónk megérkezéséig ráhangolódtunk az asztal végénél álló gázkazán halk duruzsolásának ütemére. Hátunk mögött a fagy elől bemenekített muskátlik és évelők száradoztak. Az új vendég talán eltöpreng azon, hogy miért tájolja oly hosszasan a poharak helyét a pincér. Mivel az asztallapok hézagosan illeszkedő deszkákból készültek, az első korty után gyanútlanul az abrosz takarta lyukak egyikébe helyezve a poharat az asztalra és ölekbe zúduló ital hamar megfejtést adott a rejtélyre. Valószínűleg eme vészhelyzet orvoslására szánták a közeli radiátoron száradó két konyharuhát, melyek az esetek torlódásakor váltásban is használhatók. Forrón gőzölgő, finoman fűszerezett forralt bort kortyolgattunk az étlap nézegetése közben. Az átlagostól eltérően az előételek után a saláták következtek a felsorolásban, majd halételek, frissensültek és desszertek. A tokaji hideg őszibarackleves helyett hagymalevest és orjalevest választottunk. Még a leves megérkezése előtt magunkban szívtuk a pici égőkkel díszített jukka karácsonyi hangulatát. Mindkét leves óriási levesestálban, bő mennyiségben érkezett. A hagymaleves finom volt és ízletesen elkészített, csak a túlságosan nagyra méretezett kenyérkockák igényeltek utólagos megmunkálást. Az orjaleveshez kapott hatalmas húsos csont a tányéron szinte fedőként funkcionált, így csak azt leemelve juthattunk a leves további, bőven mért répa és tészta összetevőihez. Kérésünkre az Erős Pista kávéscsésze oldalára felszáradva, az öregség jeleit magán viselve jelent meg. A két fogás közti szünetben a forralt bortól és a meleg levestől csalafinta hangulatba kerülve csak saját fázósságom vetett gátat a fűtési rendszer közelünkben lévő kapcsológombjával való játszadozásnak. E helyett botanikai tanulmányaimat folytattam tovább, mely során egy radiátorcsőhöz selyemsállal kikötött fikusszal ismerkedtem meg. Röviddel ezután a második fogás sajtos karfiol hegye magasodott előttem, rizzsel körítve, görög salátával kiegészítve. Az érdekes karfiolétel könnyű és étvágygerjesztő volt, csak a saláta túlméretezett uborkadarabkái nem illettek az összképbe. Asztaltársam öles és vastagon panírozott rántott sajtját hozzávéve bebizonyosodni láttam sejtésem, hogy a konyhában Góliát kuktáskodik, szabdalja bumfordira a kenyeret és uborkát, panírozza nagy laska kezeivel a sajtot saját termetéhez mérten. Édességnek csokoládémártásos palacsintát rendeltünk. A rátett tejszínhab a forróságtól enyhén megolvadt, mindemellett a tészta is és a csokiöntet is ízlett.

A toalett ajtaját még a trapper farmer korszakában, mátrixnyomtatóval kinyomtatott ábráról ismertem fel. A női és férfi részleg közös kézmosóból nyílik, hol a változás szele utoljára szintén az előbb említett években lehetett jelen. A céledény körül tisztaságot találtam, dolgom végeztével azonban a húzózsinór helyett a levegőt markolta kezem. Magasabb szintű technológiákat a számlázás terén sem vetettek be, így fogyasztásunkat kézzel írt összegzés alapján egyenlítettük ki.