Pozsony. Senki sem sérült meg abban a tűzvészben, amely a közismert pozsonyi Miletič utcai piac mellett tört ki tegnap hajnalban. A tűz a piac tőszomszédságában álló épületben keletkezett, amely átterjedt egy újságosbódéra, majd egy élelmiszerboltra és néhány textilüzletre.
Szándékos gyújtogatás
A tűz az egyik újságosbódét is megsemmisítetteRendőrségi felvételPozsony. Senki sem sérült meg abban a tűzvészben, amely a közismert pozsonyi Miletič utcai piac mellett tört ki tegnap hajnalban. A tűz a piac tőszomszédságában álló épületben keletkezett, amely átterjedt egy újságosbódéra, majd egy élelmiszerboltra és néhány textilüzletre. „A több mint 6 méter magasságba csapó lángokat hét tűzoltóautónak csak egy óra után sikerült eloltania. Valószínűleg szándékos gyújtogatás történt. Ezt az információt viszont csak a helyszínelés végeztével tudjuk majd alátámasztani” – mondta el lapunknak Silvia Miháliková, a Fővárosi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A keletkezett kár feltételezések szerint eléri a 2 millió koronát. (dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.