Számos ágazatot letarolt a járvány

hotel

A kormány százmilliós támogatásai ellenére az ágazatok többségében folytatódtak az elbocsátások. A szállodaiparban minden negyedik alkalmazottnak szűnt meg a munkahelye, akik pedig maradtak, azoknak is több mint a tizedével esett vissza a fizetése.

„A szlovákiai munkahelyek megtartását célzó Elsősegély program első, második és harmadik fordulójában tavaly márciustól mostanáig több mint 968 millió eurót fizettünk ki, 2,97 millió dolgozón segítve” – jelentette be pénteken Michaela Slivková Kirňaková, a munkaügyi tárca szóvivője. Az elmúlt hetekben azonban több vállalkozói érdekvédelmi szervezet is arra panaszkodott, hogy a kormány munkahelyvédelmi támogatásai nem a leghatékonyabbak.

„A támogatás elenyésző, az odaítélése lassú, kaotikus és diszkriminatív, valójában így csak politikai reklámnak jó”

– nyilatkozta a lapunknak pár napja Viliam Pavlovský, a nagyjából ezer kis- és közepes nagyságú éttermet tömörítő, a 10pregastro.sk honlapon elérhető szakmai kezdeményezés alapítója. Hogy egyáltalán nem túloz, azt a Statisztikai Hivatal legfrissebb munkapiaci elemzése is alátámasztja. Eszerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati megszorítások miatt decemberben az összes mérvadó ágazatban folytatódtak az elbocsátások, egyes ágazatokat pedig szinte teljesen letarolt a válság.

A járvány által leginkább sújtott két ágazatban dolgozókat azonban nem csupán az elbocsátás fenyegette, azok is rosszabbul jártak, akik megtarthatták a munkájukat. A szállodákban dolgozóknak egy év alatt több mint 10 százalékkal csökkent a fizetése, a bruttó havi átlagbér az ágazatban így 738 euró körül mozog. Az éttermekben dolgozók esetében a Statisztikai Hivatal ugyan stagnálást mért, ebben az ágazatban azonban már nem is nagyon volt hová hátrálni, hiszen a bruttó havi átlagbér ott 544 euró.

„A koronavírus-járvánnyal járó megszorítások az alacsonyabb képzettséggel rendelkező alkalmazottaknak, a fiatalabb generációkhoz tartozóknak és a nőknek okozzák a legtöbb gondot, közülük dolgoznak ugyanis a legtöbben az erősen sújtott ágazatokban”

– nyilatkozta Ján Čarný, a Coface nemzetközi hitelbiztosító Szlovákiáért és Csehországért felelős igazgatója.

Példaként a tavalyi harmadik negyedéves eurózónás adatokat említi, amelyek szerint, míg az alacsonyabb végzettségűek több mint 7 százaléka veszítette el az állását az előző év azonos időszakához képest, a főiskolai végzettséggel rendelkezőknek csupán az 1 százaléka. A 15 és 24 év közötti korosztályban az elbocsátottak aránya a duplája volt a többi korosztályban tapasztaltnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?