Számlanyitásra kérik a szülőket

Galánta |

<p>A Bethlen Gábor Alap támogatásáért folyamodó szlovákiai magyar szülők ingyenesen számlát nyithatnak az OTP szlovákiai leányvállalatának a bankfiókjaiban. Ha a számlát más célokra is használni szeretnék, az automatikusan díjkötelessé válik.</p>

Sms-ben tájékoztatja a Bethlen Gábor Alap oktatási-nevelési támogatásáért folyamodott szlovákiai magyar szülőket az OTP Banka Slovensko. Sok szülőmára hét folyamán megkapta az sms-t. Az üzenet megérkezése azonban még nem jelenti azt, hogy a támogatási kérelmet már pozitívan elbírálták, tudtuk meg Pék Lászlótól, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökétől. „Az elbírálás az adatok összesítése után fog megvalósulni augusztus végén. Az OTP az esetleges torlódás elkerülése végett ad lehetőséget a szülőknek, hogy megnyithassák számláikat, és a megítélt támogatást minél hamarabb megkaphassák” – mondta lapunk kérdésére Pék. Akik már rendelkeznek valamilyen számlával az OTP-nél, azoknak nem kell erre a célra külön számlát nyitniuk. A támogatás összegét a szülő természetesen akkor is megkapja, ha csak a kiértékelést követő értesítés után nyitja meg a szükséges számlát. Ezt bármelyik OTP-bankfiókban megteheti.
A szülőknek ingyen nyit számlát a bank. Az SZMPSZ elnökének tájékoztatása szerint a továbbiakban számlavezetési díjat sem számol fel a pénzintézet, ha a szülő csakis a Bethlen Alap támogatásával összefüggésben használja a kontót, vagyis ha pusztán a támogatás pénzösszegét veszi ki a számláról, akár több részletben is. „Ez azt jelenti, hogy ha a szülő más célokra is elkezdi használni a számlát, például oda utaltatja a fizetését vagy folyószámlaként használja, onnantól kezdve számlavezetési díjat számolnak fel” – magyarázta Pék. Mint mondta, a díj ebben az esetben is kedvezményes, a diákszámlákra vonatkozó összeg lesz.

További részletek az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?