Számháborút folytat az egészségügyi tárca és a LOZ

Pozsony |

<p>November 30-án szűnik meg a munkaviszonya azoknak az orvosoknak, akik október elsején nyújtották be a felmondásukat, hogy így adjanak nyomatékok az orvosszakszervezet (LOZ) követeléseinek.</p>

Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a felmondását töltő körülbelül 2400 orvos közül 800 döntött úgy, hogy mégis marad a munkahelyén. A LOZ azonban honlapján hazugságnak nevezte ezt a számot, hangsúlyozva, hogy a felmondásokat nem vonják vissza tömegesen. Peter Visolajský, a LOZ alelnöke szerint ezt igazolja az is, hogy a kormány vészhelyzetet hirdet.

A kormány a kialakult helyzet miatt 13 körzetben és 16 kórházban hirdetett vészhelyzetet, és úgynevezett B tervet dolgozott ki, amely szükség esetén kórházi osztályok összevonásával és az egészségügyi intézmények tevékenységének korlátozásával is számol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?