Szakmai konzílium: Egyedül az oltással előzhető meg az újabb járványhullám

koronavírus-vakcina
Pozsony |

Ahhoz, hogy az ország elkerülje a harmadik járványhullámot, és ezzel együtt az egészségügyi dolgozók és a kórházak újbóli leterhelését, fontos, hogy minél többen felvegyék a védőoltást. A vakcina népszerűsítése érdekében a szakmai konzílium több javaslatot is megfogalmazott, ezeket kedden tették közzé.

A konzílium elsősorban azt javasolja, hogy a háziorvosok is oltsanak a rendelőikben. „Az orvos a legmegbízhatóbb forrás, akihez a leggyakrabban fordulnak az emberek az oltással kapcsolatban. Ha a kezelőorvos ajánlja az oltást, és ő is adja be, akkor az állampolgár nagy valószínűséggel beoltatja magát” – közölte a konzílium. A szakértők szerint fontos lenne, hogy a vakcinákat elvigyék az emberek közé, és az egyes községekben tartsanak oltási napokat, együttműködve a polgármesterekkel, valamint a körzeti orvosokkal.

A konzílium szerint lehetővé kell tenni azt is, hogy az oltásra váró személy kiválaszthassa a neki megfelelő időpontot, illetve hogy több személy is regisztrálhasson ugyanarra az időpontra. Így szervezetten, tömegesen lehetne beoltani egy-egy község lakosait, vagy egy-egy cég dolgozóit. A szakértők hangsúlyozzák a regionális, a helyi sajátosságokra fókuszáló, például a kisebbségek nyelvén is megvalósuló oltási kampány fontosságát is. Úgy vélik, nem csupán a védőoltás előnyeiről kell tájékoztatni, hanem meg kell válaszolni a gyakran ismétlődő kérdéseket is, például a mellékhatásokkal kapcsolatban, továbbá meg kell cáfolni az oltásellenesek által terjesztett hamis információkat.

A szakértők szerint támogatni kellene az alkalmazottaikat beoltató munkáltatókat is. „Javasoljuk beoltani a hazai cégek külföldi alkalmazottait is, így akadályozva meg, hogy az otthon töltött szabadságuk után visszahurcolják a ragályt” – áll a közleményben.

Végezetül azt javasolják, hogy az illetékesek készítsék elő a 12 évnél idősebb gyerekek oltását a gyermekorvosi rendelőkben, hogy a diákok még a szeptemberi iskolakezdés előtt megszerezhessék a szükséges védelmet. „A gyerekek fontos szerepet játszanak a vírus terjedésében” – figyelmeztet a konzílium.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?