Szájalós, de szimpatikus

Újabb név és újabb mű a meseirodalom egén: Hetényi Andrea vékonyka mesekönyve Kincső kalandjai címmel jelent meg a közelmúltban a Plectrum Kiadónál.

A könyv egy kislány három kalandját meséli el, ennek megfelelően három részre és részenként további epizódokra oszlik. Az epizódok egy cselekménysor egymást követő láncszemei, a tagolás e módja pedig nyilván a megfelelő célcsoport olvasási készségeire van tekintettel.

Milyen is a könyv célcsoportja? A címszereplő négyéves az első, majd kilencéves a többi kalandban. A vele azonosulni tudó gyerekek tehát az óvodás és kisiskolás korosztályban keresendők, s ezt a feltételezést megerősíti az illusztrációk jellege és minősége is.

A mesék főhőse ízig-vérig mai gyerek. Segítőkész, bátor, leleményes, de meggondolatlan és szájalós is. Korához képest talán egy hajszállal okosabb a kelleténél, beszédmódja is bizonyos fokú koravénségre utal, de ettől még nem válik hiteltelenné. Hiszen az egykék többsége koravén, és a kislány a történet elején egyke, unalmasan egyedül van a sok munkából ki se látszó szülők mellett, más lakott helytől leküzdhetetlen távolságban.

És itt lép be a történetbe a mesevilág, hogy a felmerülő magány problémája megoldást nyerjen. A közönségesnek látszó erdőben meselények élnek, és Kincsőnek van annyi szerencséje, hogy meglássa egyiküket, aztán meg konfliktusba keveredjen egy másikkal.

A három kaland alapsémája egyforma: a probléma felmerülése — segítség, a jó tanács elfogadása — a gonosz legyőzése — a régi, kellemes állapotok visszaállása. A problémáról Kincső kétszer más elmondásából, egyszer saját álmában értesül. A jó tanácsot tündér vagy megjavult boszorkány adja, teljesen önzetlenül, viszont a segítségnyújtás ennyivel ki is merül. A felmerült akadályokat Kincsőnek egyedül kell elhárítania, a tanácsot is alkalmaznia kell, saját eszével és fantáziájával kell boldogulnia. A gonosz az első kalandban — egy Rondana nevű boszorkány — hajlik a jó szóra, és könnyen meggyőzhető; a másodikban — egy fekete varázsló — csak fondorlattal semmisíthető meg; a harmadikban — Ármin, az óriás — külső segítséggel győzhető le. A gonosz legyőzésének három formájában gradációt fedezhetünk fel, egyre igényesebb a feladat, egyre problémásabb az ellenfél. Kincső sosem csak önmagáért küzd, mindig az erdőlakók boldogulása és egy foglyul ejtett vagy elvarázsolt személy kiszabadítása a cél.

A három kaland stilisztikai megformáltsága is azonos. Hosszú, körülményes bevezető, nehézkes indulás, a történet felpörgetése, didaxismentes lezárás. A bevezetőben sok a fölösleges háttérinformáció, iskolás módon tálalva. A főhős „adatai”, életkörülményei a cselekmény közben is kiderülhetnének, így a nehézkesség helyett az olvasó figyelmét is leköthetné a szerző az első mondatnál. Amennyire könnyed a belső epizódok indítása, olyan földhözragadt az egyes kalandok kezdete.

„Telt-múlt az idő, már öt év is eltelt Kincső nagy kalandja óta. Azóta a kislány boldogan éldegélt. Sokat segített édesanyjának a kisbaba körül. Ugyanis egy kishúga született, akit, mert olyan picurka és aranyos volt, Pintyőnek neveztek el. Pintyő lassan felcseperedett, s így, ami a hőn óhajtott játszótársat illeti, teljesülhetett Kincső vágya. A két kislány jól megértette egymást, sokat játszottak együtt, mindenben segítettek egymásnak. Kedvenc játékaik közé tartozott a labdázás. Mikor szépen sütött a napocska, máris szaladtak ki az udvarra, hogy labdázhassanak egy kicsit.”

Amikor már elindul a cselekmény, kellemesen szórakozhat az olvasó. Érdekes nevek, a valóság és a fikció vegyítése, humorfoszlányok, a továbbmesélés lehetősége — sok apró ígéret van ebben a könyvben. A fantázia és gyermekközeliség mellett már csak azon kell igyekeznie a szerzőnek, hogy a nem megfelelő stilizálás, didaktikusság és a túlmagyarázás buktatóit elkerülje.

Kozsár Zsuzsanna