Šutaj Eštok: A Hlas mindent elkövet, hogy a házelnöki széket még az év végéig betöltsük

Matúš Šutaj Eštok

Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke szerint a párt mindent elkövet, hogy a házelnök személyéről még az év végéig döntés szülessen.

„Elfogadhatatlan, hogy figyelmen kívül hagyjuk az állam második legmagasabb alkotmányos tisztsége nincs betöltve. Semmilyen indokot vagy akadályt nem látok arra, hogy ez ne valósuljon meg. Nem gondolom, hogy bárkinek a személyes ambíciói előbbre valók lennének az állam érdekeinél” – jelentette ki Šutaj Eštok a Markíza műsorában.

Branislav Gröhling, az SaS elnöke szerint a helyzet megoldása végül az lesz, hogy Šutaj Eštok visszatér a parlamentbe, mivel nem hajlandó engedelmeskedni Robert Ficónak.

„Nem tudom, hogy Gröhling úr ma ivott-e valamit, vagy ismét kokainpartit tartottak az SaS-ben, de amit ebben a műsorban előadott, az egyszerűen elképesztő” – reagált Šutaj Eštok. Hozzátette, hogy a jövőjét illetően úgy érzi, „kötelessége elvégezni a feladatait” a belügyminisztériumban. 

Az SNS Hlasnak címzett nyilatkozatai kapcsán Šutaj Eštok megjegyezte, pártja célja a nyugalom, stabilitás és a józan ész képviselete, és néha „jobb, ha csendben maradnak”, hogy elkerüljék a nyilvános konfliktust a koalíciós partnerekkel, ahogy az az előző kormány idején történt.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?