Sulík: túlmedializált a tagok távozása

Pozsony |

<p>Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás régi-új elnöke bízik benne, hogy a pártelnökválasztáson alulmaradt Jozef Kollár elfogadja az alelnöki tisztséget, melyet kínált neki.</p>

 

Sulík a jövő héten fog tárgyalni Kollárral a további együttműködés lehetőségeiről. „Főként azt szeretném meghallgatni, milyen elképzelései vannak. Én szeretnék több irányzatot is integrálni, hogy minél több embert szólíthassunk meg, ezért kínáltam fel Jozefnek az elnöki széket” – mondta. A pártvezető szerint feleslegesen nagy médiafigyelmet kap a márciusi tisztújítást követően a párttagok elvándorlása. „Más pártokból is lépnek ki tagok, mégsem írnak külön-külön mindenkiről. Az SaS-ből csak a tagok négy százaléka vált ki, 13, 14, vagy legfeljebb 15 ember. 280 tagunk van, és már most kaptunk néhány új tagfelvételi kérelmet” – mondta. Jozef Kollár arról szeretne egyeztetni, hogy 10 pontos választási programjából mennyit tud magáévá tenni a pártvezetés. „Bizonyítékra van szükségem, hogy a programomból mennyit tud vállalni a párt. Ez az alfája és ómegája a válaszkeresésnek, és annak, hogy szétválnak-e útjaink” – mondta a sikertelen elnökjelölt, aki szerint nem azt kell nézni, hány ember hagyta el a pártot, hanem azt, hogy ezek meghatározó tagok voltak, és legalább a tagság felének más elképzelései vannak a párt jövőbeni irányultságáról. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?