Sulík sajnálkozását fejezte ki Kollár bejelentése miatt

Richard Sulík

Richard Sulík miniszter nyugtalanítónak tartja a fegyveres testületeknél uralkodó állapotokat, ezért tárgyalni akar Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszterrel és ismertetni vele pártja fenntartásait. Az SaS elnöke ugyanakkor meglepőnek és sajnálatosnak tartja Boris Kollár házelnök pénteki bejelentését, hogy a Sme rodina nem vesz részt a jogállamiság visszaállítása céljából létrehozott munkacsoport ülésein.

„Minél többször ejti ki ezt a 'varázsszót', annál inkább veszít az erejéből” - reagált Sulík Kollár kijelentésére, aki ismét megemlítette a kormánykoalícióból való kilépést. Kollár sajtótájékoztatójával kapcsolatban Sulík megjegyezte, mindenkinek megvan a maga kommunikációs stílusa, de nem kellene mindenből drámát csinálni. Azt is közölte, hogy a szerdai (szeptember 15.) koalíciós tanácson Kollár még egyetértett a bizottság létrehozásával. „De megváltozott a véleménye, ez bárkivel előfordul” - fűzte hozzá Sulík.

A fegyveres testületeknél uralkodó állapotokat szövevényesnek és átláthatatlannak nevezte, ráadásul különféle dokumentumok kerültek nyilvánosságra és köröznek az interneten. Szerinte megfontoltan kell cselekedni, ezért is akar beszélni a belügyminiszterrel. „Sok kérdésünk van és sok kifogásunk. De először tárgyalni akarunk vele, utána nyilatkozunk” - jegyezte meg. A párt kifogásait nem akarta konkretizálni.

 

Sulík azt mondta, örül, hogy az ellenzék visszavonta az igazságügyi miniszterrel szembeni bizalmatlansági indítványt, mert a Mária Kolíková leváltásáról folytatott viták további feszültséget gerjesztenek a kormánykoalícióban, amíg nem egyeznek meg végleg a posztokról és nem rendezik a Za ľudí képviselőinek távozása miatt kialakult helyzetet. Kolíková támogatói az SaS-be léptek át.

A jogállamiság helyreállításáért felelős munkacsoport létrehozását csütörtökön (szeptember 16.) jelentette be Eduard Heger (OĽANO) kormányfő. A csoport hétfőtől (szeptember 20.) rendszeresen ülésezik és javaslatokat tesz a kormánynak és a parlamentnek a bíróságok, a rendőrség és az ügyészség működésének javítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?