Precedens nélküli és méltatlan az, amit szerdán Andrej Kiska köztársasági elnök, Peter Pellegrini miniszterelnök és Miroslav Lajčák külügyminiszter művelnek – állítja Richard Sulík.
Sulík: precedens nélküli, amit Kiska, Pellegrini és Lajčák művelnek
Pozsony |
Az ellenzéki SaS vezetője szerint az állampolgárok joggal kérdezik, hogy ki zsarol kit ebben a helyzetben.
„Normális körülmények között, az alkotmánynak megfelelően már az új külügyminisztert keresnénk, mivel az elnök elfogadta volna Lajčák miniszter lemondását“ – mondta Sulík.
A politikus szerint Szlovákiában még egy ilyen rutinnak számító dolog sem történhet meg zökkenőmentesen
Kapcsolódó cikkünk
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.