Közélet

Sulík: Nagy hiba lenne ismét bezárni a boltokat és éttermeket

Még ha az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma a betegség külföldről való behozatala miatt növekedőben is van, Richard Sulík (SaS) gazdaságügyi miniszter szerint már nem várható a lakosok mozgásának olyan mértékű korlátozása, mint tavasszal. „Nagy hiba lenne, ha megint minden boltot és éttermet bezárnánk” – mondta Sulík a Tablet TV műsorában.
TASR

2020. augusztus 25. 19:30

Richard Sulík
- TASR-felvétel

Ha az egyes cégek nem akarják kockáztatni, hogy egész részlegeket helyezzenek karanténba, Sulík szerint nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az egészségügyi előírásokra. „A szájmaszkok viselése, a kézfertőtlenítés és a kétméteres távolság tartása vált be a legjobban. Talán még a testhőmérséklet mérése is ide tartozik” – mondta.

Személy szerint a külföldről Szlovákiába érkező emberek intenzívebb tesztelésének örülne. „Ez azonban az én egyéni véleményem, van járványügyi bizottságunk, akinek ez benne van a munkaköri leírásában, és biztosan kitalál valami értelmeset” – állapította meg.

Még ha egyre több vállalkozó kérelmezi is a bérleti díj egy részének a kifizetését azokért a hónapokért, amelyek alatt a vállalkozásuknak kötelezően zárva kellett tartania, Sulík szerint ezek távolról sem merítik ki azt a 200 millió eurót, amelyet erre a célra különítettek el. „Meglepődtem azon, hogy csak 3500 kérelem került elfogadásra, összesen pedig körülbelül 10 000 darab érkezett. De teljesíteni kell bizonyos feltételeket, amelyeket nem mi találunk ki. Az Európai Bizottság egy ún. sémát határozott meg számunkra. Egyelőre nem mindenki teljesített minden feltételt, például szükség van a bérlő és a bérbeadó elektronikus aláírására” – figyelmeztetett Sulík.

Az a pénzösszeg, amely nem fogy el erre a célra, a gazdasági miniszter szerint máshol is felhasználható segítségként. „A bérleti díjakra szánt összeg fennmaradó részét felhasználhatjuk a művészek és profi sportolók megsegítésére” – közölte azzal, hogy ők sem végezhették egy ideig azt a tevékenységet, amely a megélhetésüket biztosítja.

A gazdaságügyi minisztérium már a nyár elején 114 olyan törvénymódosítást hagyott jóvá, amely a vállalkozói környezet javítását volt hivatott szolgálni. Őszre újabb intézkedéscsomagot készítenek elő. „Még egy hétig, augusztus 31-ig gyűjtjük a cégek észrevételeit. A kiértékelésük után bemutatjuk ezeket, és a koalíciós ülésre visszük. Ismét sok apró intézkedésre lehet számítani. Mert ha belegondolunk, hogy a vállalkozói környezet hogyan romlott az elmúlt 12 évben, akkor beláthatjuk, hogy eddig sem ugrásszerű változások történtek, hanem apróságok. Nekünk most a másik irányban kell haladnunk. Igen, apróságokról van szó, de összességében ezek a vállalkozói környezet jelentős javulásához fognak vezetni. Ha az első csomag 114 intézkedést tartalmazott, az a tervem, hogy a második több mint 200-at tartalmazzon“ – mondta Sulík.

Miroslav Žiak, az SaS képviselője össztársadalmi párbeszédre szólított fel az egyházak államtól való függetlenítéséről. Sulík helyénvalónak tartja a témát. „Az elmúlt hetekben sok vita volt a személyi szabadságjogokról, főleg a terhességmegszakításról, amelyek szerintünk nagyon egyoldalúak. Ezért arra gondoltunk, hogy más témákról is lehetne beszélni, és egyszerre tárgyalhatnánk ezek megoldásáról. Pontosan így kell érteni Miroslav Žiak képviselő javaslatát is” – állapította meg Sulík.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
caputova

Čaputová: Ne járjon büntetés!

Az év emberei

Az Új Szó megválasztja az év embereit

covid alkalmazás

Hol mekkora a sor? - élőben tájékoztat a dunaszerdahelyi applikáció

ddddd

Hamarosan jön a Bowie-film

covid pentek

Koronavírus: Innen származnak a csütörtökön regisztrált fertőzöttek

SMS

Tesztelés: SMS-ben buzdít a részvételre a védelmi tárca

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.