Sulík: Matovič tönkreteszi az országot, kisebbségi kormány alakulhat

sulík k
Pozsony |

Richard Sulík (SaS) közölte, elfogyott a türelme, hiszen hiába mutattak fel eddig meggyőző eredményeket a kormányzás során, ebben a formában nem lehet tovább folytatni.

A TA3 televíziócsatorna szerda eseti műsorában a gazdasági miniszter arról beszélt, közös érdekük a megegyezés és a kormányzás, ám ilyen körülmények között lehetetlen a munkát normális keretek között végezni.

Egy ember zilálja szét az egész országot, és mindenki a cinkosának számít. Ez így nem mehet tovább, a mi türelmünknek is van határa. Matovič mindent megtesz, hogy kiszorítson minket a koalícióból

– mondta Sulík.

A gazdasági tárcavezető nagy reményeket fűz Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnökhöz a helyzet megoldása kapcsán, ám ennek ellenére arra számít, hogy augusztus végén egy kisebbségi kormány alakul majd.

A miniszterelnök feladata fenntertani a kormány működőképességét

– tette hozzá.

Az SaS vezetője elárulta, rendkívül nehéz Igor Matovičcsal tárgyalni, mivel a megbeszélések szinte mindig személyeskedésig fajulnak.

Előrehozott választások nélkül is több lehetőségük van, minden rajtuk múlik. Készek vagyunk fontolóra venni bármilyen javaslatot egy új koalíciós megállapodásra

– zárta gondolatait Sulík.

(ta3)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?