Sulík Kočnerrel SMS-ezett?

Pozsony |

<p>Az SaS elnöke, Richard Sulík és Marián Kočner vállalkozó közti rövid szöveges üzenetek, SMS-ek átirata jelent meg csütörtökön ugyanazon a portálon,a hol a Gorilla-akták.</p>

Közzétevőjük ismeretlen. Sulík pénteki sajtóértekezletén cáfolta, hogy a Sasanka néven közzétett SMS-ek valódiak.  A pártelnök Kočnert ismeri, de állítása szerint már több mint egy éve nem találkozott vele.

A szövegek a 2010 szeptembere és decembere közti időszakra vonatkoznak, és arra engednek következtetni, hogy Sulík a népszavazásról és a főügyészválasztásról értekezett a vállalkozóval. Az SMS-ekhez mellékelt értékelés szerint éppen az SaS képviselőii voltak azok, akik a 2010 decemberében tartott főügyészválasztáskor Dobroslav Trnkára szavaztak a koalíciós képviselők közül, vagyis támogatták az akkori főügyész újraválasztását.

Sasanka szerint az SaS Jozef Čentéšt közös koalíciós főügyészjelölt megválasztásával csak azt akarta álcázni, hogy korábban mi volt a párt valós érdeke. A pártnak ezzel a közzétett anyag szerint az volt a célja, hogy Iveta Radičová (SDKÚ-DS) távozzon a kormányfői posztról. Radičová ugyanis akkoriban kijelentette, hogy lemond a miniszterelnökségről, ha Trnkát újraválasztják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?