Sulík: Ha távozom, lemond a Szlovák Gázművek igazgatója is

Richard Sulík

Ha Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter távozik a posztjáról, lemond Richard Prokypčák, a Szlovák Gázművek (SPP) igazgatója is – ezt az SaS elnöke jelentette be keddi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, az államtitkárait sem tudja kényszeríteni, hogy maradjanak.

Sulík leszögezte, igyekeznek zökkenőmentesen átadni a tárcát az új vezetésnek, és ennek kapcsán meglepőnek nevezte, hogy Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő vagy Igor Matovič, az OĽaNO elnöke még nem közölte, ki lesz az új miniszter.

A gazdasági miniszter azt mondta, Prokypčák döntése volt, hogy ő is távozik, ha váltás lesz. „Egyszerűen nem akar más miniszterrel dolgozni. Velem jött, velem megy” – mondta, hozzátéve, hogy ennek nem lesz hatása a hosszú távra kötött gázszerződések árára. Közlése szerint a kormánynak a szerdai (augusztus 24.) ülésén kellene ezzel foglalkozni, a beharangozott négyéves lakossági szerződéseket pedig szeptembertől kezdi megkötni az SPP.

A minisztérium többi alkalmazottjával és az államtitkárokkal kapcsolatban Sulík megjegyezte, igyekszik majd elérni, hogy a távozása után néhány napig még maradjanak, hogy simább legyen az átadás. „Ők valamennyien az én jelöltjeim. Nem fogok problémákat okozni, nem mondom nekik, hogy ők is távozzanak, de arra se tudom kényszeríteni őket, hogy maradjanak a minisztériumban” – mondta Sulík. Hozzátette, olyan szakemberekről van szó, akik máris jobb ajánlatokat kaptak, mint amit az állam nyújtani tud.

Sulík meglepőnek nevezte, hogy az OĽaNO még nem közölte, ki lesz az utódja, ez az energiaválság és az ukrajnai háború miatt is szükséges lenne. Emlékeztetett, hogy az SaS időben tájékoztatta a kormányt a tervezett lépéseiről, és már július közepén javasolta, nevezzék meg az utódját, hogy augusztusban fokozatosan átadhassa neki a tárcát, megismertesse a problémákkal, hogy ne szeptemberben „dobják a mély vízbe”.

Sulík leszögezte, még mindig elkerülhető az SaS kilépése. Ha Matovič távozik a pénzügyminisztérium éléről, az SaS marad és végzi a munkáját. „Igor Matovič kezében a döntés” – tette hozzá. Sulík visszautasítja, hogy lemondásával az energiaválság elől menekülne, és azt is leszögezte, sosem akart kormányfő lenni. A kormánypártok pénteki (augusztus 26.) találkozóján részt vesz az SaS, de Sulík szerint az egész csak időpocsékolás lesz.

Az SaS elnöke arról is beszámolt, hogy pártja lépéseiről előre tájékoztatta az államfőt is, az Országos Tanács ülése után rögtön beszéltek telefonon. Későbbi személyes találkozásukkor ismertette az SaS koalíciós partnerekkel szembeni elvárásait, és a párt minisztereinek augusztus 31-i várható távozását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?