Sulík: Ha Matovič betartotta volna a szavát, még mindig kormányozhatnának

sulik matovic

Ha Igor Matovič (OĽaNO) átadta volna lemondását Zuzana Čaputová államfőnek, Eduard Heger (OĽaNO) kormánya talán meg sem bukott volna – jelentette ki az ellenzéki SaS elnöke.

Richard Sulík elmondta, az SaS három lehetőséget fogadott el a kormányválság megoldására a Heger-kormány elleni bizalmatlansági szavazás után: hivatalnokkormány kinievezését, előre hozott választást, valamint egy átalakított kormányt.

Azt mondtuk, hogy mindhárom lehetőség jobb, mint ami tavaly ősszel volt. Az opciók közül az előre hozott választás nyert, amit végül a korábbi koalíció tagjai fogadtak el

– közölte.

Arra a kérdésre, hogy ellenzéki pártként miért inkább a koalíciós pártokkal és nem az ellenzékiekkel akartak megállapodni a választás időpontjáról, azt válaszolta, szerinte az előző koalíció pártjai közelebb állnak egymáshoz, mint az ellenzékiek egy része.

A szeptemberi dátum kompromisszumnak mondható, mivel Boris Kollár a lehető legkorábbi, az OĽaNO pedig végső alternatívaként a legkésőbbi időpontot választotta

– tette hozzá Sulík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?