Sulík: Az SaS bizalmat szavaz a szakértői kormánynak

sulik k

Az SaS bizalmat szavaz a szakértői kormánynak – jelentette ki Ódor Lajos kormányfővel folytatott megbeszélését követően Richard Sulík, a párt elnöke. Hozzátette, nemmel szavazni politikai ostobaság lenne.

„Számíthat a kormány az SaS szavazataival, meglátjuk, mennyit kap összesen. Rendkívül nagy ostobaságnak tartom nem bizalmat szavazni a kormánynak, hiszen ha nem jön létre, nem is lehet visszahívni egyetlen tagját sem” – mondta Sulík. Szerinte akik nem szavaznak bizalmat a kormánynak, lemondanak bárminemű ellenőrzéséről.

A kormány programnyilatkozatát Sulík egyelőre nem akarja értékelni, ez még korai, de úgy véli, nem tartalmaz majd semmi olyat, ami miatt az SaS ne támogatná. Elmondása szerint Ódort arról is tájékoztatta, hol húzódik az SaS számára a „vörös vonal”, nem fogad el például adóemeléseket, vagy a menekültek kötelező kvótáját.

Ódor hétfőn (május 29.) kezdett tárgyalni a parlamenti pártok elnökeivel a kormányprogram lehetséges támogatásáról. Hétfőn a Hlas és a Smer elnökével találkozott, ez a két párt nem szavaz bizalmat a szakértői kormánynak. Michal Šimečka, a Progresívne Slovensko elnöke a keddi megbeszélést követően kijelentette, parlamenti képviselője bizalmat szavaz a kormánynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?