Startol az idegenforgalmi támogatások újabb fordulója

aquapark
Pozsony |

Kedden startol az idegenforgalomban vállalkozóknak folyósított állami támogatások harmadik fordulója. Mire számíthatnak a vállalkozók, és hogyan lehet jelentkezni?

„Augusztus 17-étől indítjuk az idegenforgalmi vállalkozások koronavírus-járvány miatt elszenvedett veszteségeinek az enyhítésére nyújtott állami támogatások harmadik fordulóját, amit az indokol, hogy az ágazatban vállalkozók még idén áprilisban és májusban sem végezhették zavartalanul a munkájukat, a megszorítások miatt ugyanis sokuknak zárva kellett tartaniuk” – mondta el Katarína Bruncková, a közlekedési tárca államtitkára. A pénzt a csekély összegű (de minimis) séma alapján fizetik, vagyis a támogatás összege legfeljebb 200 ezer euró lehet. Az eddigi szabályok azonban a két említett hónapra már nem vonatkoztak, így változtatni kellett rajtuk úgy, hogy a vállalkozások visszamenőleg ezekért is igényelhessék a támogatást.

Változatlan feltételek

Az igényléseket online formában már mától fogadják, miközben az ezzel kapcsolatos feltételek nem változtak. A támogatás feltétele, hogy az adott vállalkozás bevételei az adott hónapban minimum 40 százalékkal csökkentek a járvány előtti időszakhoz, vagyis a 2019-ben mérthez képest. Minden egyes hónapot külön bírálnak el, a végösszeg a veszteség mértékétől függ. A jogosult igénylők listáján többek között az éttermeket, szállodákat, utazási irodákat, akvaparkokat, strandokat, botanikus kerteket, állatkerteket üzemeltető vállalkozások és az idegenvezetők is szerepelnek. A beérkezett kérvények feldolgozására és elfogadására a szaktárcának 30 napja van, az odaítélt összeg kifizetése pedig további 30 napot vehet igénybe.

Részletes tájékoztatás

A támogatással kapcsolatos részleteket és a szükséges űrlapokat a szaktárca honlapján (www.mindop.sk) tették közzé. „Időközben módosítottunk a tárcánk honlapján is, hogy a támogatás iránt érdeklődők könnyebben eligazodjanak, továbbra is nyújtunk azonban szakmai segítséget telefonon keresztül is” – tette hozzá Bruncková. A támogatás iránt érdeklődők a [email protected] postacímen és a +421 2 5949 4895-ös telefonszámon tehetik fel a kérdéseiket. Az államtitkár szerint a támogatásokra van elegendő anyagi forrásuk, miközben az eddigi 13 ezer igénylésre több mint 111 millió eurót fizettek ki.

Mit szólnak a vállalkozók?

A vállalkozók helyeslik az újabb támogatási forduló beindítását. „Az idegenforgalomban vállalkozók nevében elmondhatom, hogy üdvözöljük a szaktárca legújabb lépését, amelyre nagyjából két hónappal ezelőtt mi is felhívtuk a figyelmét, arra kérve, hogy a támogatásokat áprilisra és májusra is terjessze ki. Az idegenforgalmi vállalkozások hatalmas bevételkiesést voltak kénytelenek elkönyvelni, így minden támogatás jól jön” – állítja Marek Harbuľák, a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetségének (AHRS) a főtitkára. Viliam Pavlovský, a Szlovák Gasztronómiai Szövetség (ASG) elnöke a TASR hírügynökségnek nyilatkozva ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy továbbra is nyitott téma a vendéglátóipar által nyújtott szolgáltatások áfájának a csökkentése. „Ez utóbbi az ágazatnak valódi segítséget jelentene, ezért a szaktárcával együtt keressük a módját annak, hogy a lehető leghamarabb bevezethessük, és hogy a vállalkozásokon kívül az állam számára is előnyös legyen” – tette hozzá Pavlovský.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?