Speciális Bíróság - máris elnapolták Róbert O. és társai perét

Pozsony |

<p>Máris "beérett" a Speciális BÍróságról hozott múlt heti alkotmánybírósági állásfoglalás "gyümölcse": kedden a bíróságon határozatlan időre elnapolták a Róbert O. és társai kelet-szlovákiai bűnbandája ügyében folyó főtárgyalást. Az egyik vádlott ugyanis elfogultsággal vádolta a bírákat, és indoklásában a kassai taláros testület határozatára is hivatkozott.</p>

A Speciális Bíróság ezt követően arra a megállapításra jutott, hogy az alkotmánybírósági döntés akadályozza a per folytatását - tájékoztatott  Katarína Kudjáková, a bazini (Pezinok) intézmény szóvivője.

Kedden a per két tanú meghallgatásával folytatódott volna. A bűnbanda ügyében a vádlottak felével már ismertették az ítéleteket.

A Róbert O., Róbert N. és Jozef L. vezette kassai (kelet-szlovákiai) alvilági csoportot hat gyilkosság elkövetésével és több emberölési kísérlettel, valamint - a többi közt - illegális fegyverviseléssel, zsarolással, testi sértéssel vádolják. Minden jel szerint 2005 áprilisában ez a csoport ölte meg Jozef Eštókot, akit a kassai alvilág egyik kulcsfigurájának tartottak. (s, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?