Sólymos szerint jó lépés volt a PET palackok visszaváltásának bevezetése

Z-palack

Jó lépésnek nevezte a PET-palackok visszaváltásának bevezetését Sólymos László volt környezetvédelmi miniszter, a parlamenten kívüli Szövetség Országos Tanácsának elnöke. A párt rámutat, bár fennállt a veszélye, hogy Ján Budaj (OĽaNO) miniszteri kinevezésével elhalasztják az intézkedés bevezetését, a nemrég közzétett eredmények alátámasztották, hogy a rendszer bevált. 

„Szerencsére a kívülről rá nehezedő nyomás arra kényszerítette Ján Budajt, hogy átgondolja döntését, és visszatérjen az eredeti tervhez” – mondta Sólymos, és hozzátette, nem érti, mi indokolta volna a halasztást. Elmondása szerint a jogszabály 2019-es elfogadását komoly elemzések, kemény tárgyalások és a rendszer ellenzőivel folytatott sajtóháború előzte meg. „Ma már a többség egyetért azzal, hogy működik a visszaváltás, és a lakosság megszokta az újdonságot” – tette hozzá. Szlovákiában 2022. január 1-je óta működik a visszaváltórendszer.

Sólymos kudarcnak tartja, hogy könnyelműen kezelik a környezetszennyezés problémáját. „Ma a visszaváltó automatákon kívül Budaj a vereknyei hulladéklerakat felszámolását, a garampéteri (Predajná) vagy az őrmezői (Strážske) tehermentesítési munkákat is fényképezhetné” – mondta, de hozzátette, a miniszter törölte a projekteket, új megoldást azonban nem kínált. Emlékeztetett arra is, hogy az előző kormány elfogadta a 2030-as envirostratégiát, amely a szisztematikus környezetvédelemhez szükséges lépéseket tartalmazza, de az valamelyik fiók mélyén hever.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?