Sólymos: Eljött az ideje a hivatalnokkormány kinevezésének

Sólymos László

Eljött az ideje, hogy Zuzana Čaputová államfő hivatalnokkormányt nevezzen ki – jelentette ki Sólymos László (Szövetség). Szerinte csak így lehet megakadályozni az ország teljes szétesését, Sólymos egyebek mellett az uniós helyreállítási terv feltételeinek teljesítésére hivatkozik.

„Az államfőnek ki kellene neveznie a hivatalnokkormányt, melynek nagyobb tekintélye lenne a parlamentben, mint a megbízott kormánynak, és megfékezhetné a parlamenti képviselőket” – szögezte le Sólymos.

Hozzátette, Szlovákia vissza nem térő lehetőséget kapott a fejlődésre a helyreállítási tervnek köszönhetően, de a felelőtlen kormánypárti politikusok miatt eleshet ezektől az anyagi forrásoktól. Sólymos például a főiskolák összevonását, a pozsonyi Rázsochy kórház tervét és a csődeljárási maffia elleni kulcsfontosságú törvény zátonyra futását említette. „Olyan kötelezettségekről van szó, amelyekhez sok százezer euró kötődik” – tette hozzá.

Sólymosnak meggyőződése, hogy az előrehozott parlamenti választásig hátralevő hat hónap alatt a politikusok teljesen tönkretehetik az országot, anyagilag és morális szempontból is. Ezt csak az államfő tudja megakadályozni, és emlékeztetett Zuzana Čaputová többször megismételt kijelentésére, hogy hivatalnokkormányt nevez ki, ha a kormány kulcsfontosságú kérdésekben kudarcot vall.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?