Sólymos: A Hídnak nem segített a Smerrel kötött koalíció, az előző kormányok smeres botrányai ártottak nekünk

sólymos lászló

Sólymos szerint a Hídnak nem segítettek a Smer botrányai a korábbi kormányok idejéből, amelyekre az utóbbi időszakban derült fény.

Ha 2016-ban tudtuk volna, hogy milyen botrányok robbannak ki a Smer környezetében, százszor is meggondoltuk volna, hogy vállaljuk-e”

– jelentette ki Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Véleménye szerint nehezen lehet felelősséget vállalni másokért. Ezzel szemben a háború után mindenki tábornok, akkor már könnyű okosnak lenni. 2016-ban azonban a Hídnak az akkor rendelkezésre álló információk alapján nem volt más felelősségteljes lehetősége, mint koalíciót kötni a Smerrel és az SNS-szel.

„Talán még súlyosabb patthelyzet alakult volna ki. Az embereknek azonban az alapján kellene értékelniük, amit az utóbbi négy évben elértünk”

– véli Sólymos.

A környezetvédelmi minisztériumban az utóbbi négy évben a nehéz politikai helyzet ellenére fontos intézkedéseket sikerült elfogadni a környezet és a természet védelme érdekében. Szlovákia lett az első ország Közép-Európában, amelyik betétdíjassá teszi a PET-palackokat és az alumínium italosdobozokat. Érvénybe lépett az ivóvíz védelmét szolgáló jogszabály, a lex Csallóköz, amely az ország történelmében az első ilyen jellegű komplex jogszabály. Létrejött a környezetvédelmi rendőrség és sikerült hatékonyabbá tennünk a nemzeti parkok védelmét.

Személy szerint a betétdíj bevezetésére vagyok a legbüszkébb, mert ezt már több politikus, a környezetvédelmi tárcát vezető több elődöm igyekezett megtenni. És végül sikerült nagyobb súlyt adni a környezetvédelmi minisztériumnak”

– folytatta a miniszter.

Ezzel szemben a környezetvédelmi miniszter sajnálja, hogy nem sikerült befejezni a Tátrai Nemzeti Park zonációját. Ugyancsak fájlalja, hogy nem sikerült megegyezni a választások előtti együttműködésről az MKP-val. Ezért mondott le szeptemberben a Hídban ellátott pártfunkcióiról.

„Ez jelezte álláspontomat a párt irányvonalával szemben. Ugyanúgy érzek, mint akkor. Ha összefogtunk volna az MKP-val, a parlamentben erős pozíciót szereztünk volna, ami segítette volna a nemzeti kisebbségek és a régiók védelmét. Sajnos az összefogásból nem lett semmi. Már megegyeztünk, de végül az MKP elutasította az együttműködést”

– zárta Sólymos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?