„Aki eddig azt hitte, hogy problémái vannak a sajtóval, annak újra kell fogalmaznia magában a probléma szó értelmét – mert még csak most fogja megtudni, mi az a probléma“
Soltész Árpád: Háború van, a média félretette a konkurenciaharcot
A Noviny.sk kommentátora, Soltész Árpád a kilencvenes években oknyomozó riporter volt, maffiaügyekkel foglalkozott – 1998-ban megverték, később egy sajtóperrel próbálták ellehetetleníteni. Most visszatér az oknyomozáshoz, azt vallja, hogy mindenkinek folytatnia kell Ján Kuciak munkáját, nem csak az újságíróknak.
Ján Kuciak meggyilkolását egyesek megpróbálták elszigetelt esetnek beállítani. Veszélyes ma újságírónak lenni Szlovákiában?
Egy hete még azt mondtam volna, hogy fizikai értelemben véve nem, mert a 90-es évek véget értek, és ma sokkal nagyobb annak a veszélye, hogy egy jogász teszi tönkre a kiadót, mint annak, hogy valaki megver egy újságírót, ne adj’ isten, megöli. Ján Kuciak meggyilkolása után azonban csak azt tudom mondani, mégis úgy látszik, igen, veszélyes.
A 90-es években önt egy oknyomozói munkája miatt durván megverték, és a jogászokkal is meggyűlt a baja. Személyes tapasztalata ellenére is úgy gondolja, most nagyobb a veszély?
Erre múlt hétfőn megkaptuk a választ, amikor megtudtuk, hogy megölték a kollégánkat. Azt hiszem, alábecsültük, ahogy a médiát támadják a politikusok. Kialakítottak egy olyan társadalmi hangulatot, amely szerint az újságíró teljesen legitim céltábla, minimum büntetlenül le lehet köpni. Ami lehetővé tette Ján Kuciak és barátnője meggyilkolását, az a most uralkodó légkör. Az emberek nem bíznak a sajtóban. És vannak, akik úgy gondolják, hogy következmények nélkül megölhetnek egy újságírót, úgysem fogja megoldani az ügyet a rendőrség, ha mégis, akkor az ügyész úgysem viszi bíróság elé. S ha mégis, akkor a bíróságsosemfogjaelítélni–vagyha igen, hosszú évekkel később…
Hogyan változott meg a 90-es évek óta az újságíró-társadalom?
Kultiválódott. A 90-es években nekünk, oknyomozó riportereknek nem volt kitől tanulnunk, többgenerációs kieséssel kellett megküzdenünk. Az öreg, profi kollégáktól meg tudtuk tanulni, hogyan kell technikai szinten dolgozni az információval, a szöveggel, hogyan kell megírni egy riportot vagy egy hírt. Oknyomozó riportok azonban 40 évig nem készültek, senki sem tudta, hogyan kell ezeket csinálni. A saját hibáinkból tanultunk, és mai szemmel nézve kifejezetten rossz minőségű újságírást folytattunk, de lassan javult a színvonal. A mai generáció már teljesen profi. Marek Vagovič és az Aktuality.sk oknyomozó csapata – melybe Ján Kuciak is tartozott – élen jár ebben, minden szöveg, amit publikálnak, szakmai és jogi értelemben is megállja a helyét. Kuciak volt Vagovič „koronahercege”: briliáns elemző, tökéletes munkát végzett. A mai oknyomozó újságírás jó pár szinttel jobb, mint a 90-es években volt.
Nemrég Ivan Mego oknyomozó újságíróval beszélgettem, aki szerint viszont az oknyomozás romokban hever, mert a médiatulajdonosok nem biztosítják a megfelelő hátországot. Emellett az oknyomozás a legdrágább, a médiapiacon a legkevésbé kifizetődő műfaj.
Ezzel csak részben értek egyet. Ez ugyanis két külön probléma. Az újságírás üzleti modellje változik az utóbbi években. Valamikor a 2000es évek végén a kiadók valóban kezdték leépíteni az oknyomozó újságírást, mert drága volt, és kevés hasznot hozott. Azóta azonban ráébredtek, hogy ez presztízskérdés és bizonyos fokig társadalmi felelősség kérdése is. Eközben az oknyomozó szakma óriásit fejlődött – ott, ahol megmaradt, sokat tanultak az újságírók, és egészen más szinten dolgoznak. Ivan Mego más típusú riporter, mint Ján Kuciak – ő még a régi vágású riporterek közé tartozik, aki kint van az utcán, különböző, érdekes emberekkel kávézik, akikkel csak nagyon kevesen szeretnének kezet rázni. Ő azoktól szerzi az információit, akik a botrány közepén vannak. Kuciak elemző volt, szabadon hozzáférhető forrásokkal dolgozott, és zseniálisan átlátta a dolgokat. Főszerkesztője, Peter Bárdy azt mondta róla, tökéletesen tudta olvasni a mátrixot, ahogy közülünk senki, de nem tudott írni, ezt úgy tanították meg neki. Ezért nem is szívesen találgatok afelől, mi volt megölésének a közvetlen indítéka. Fogalmunk sincs, mit olvashatott ki az adatokból, ami akkora horderejű, hogy valakinek megérte őt meggyilkolni.
Ön szerint beleroppanhat a most ismert társadalmi berendezkedésünk, a politikai elitünk ebbe az ügybe?
Ezt politikailag nem lehet túlélni. Ha ez a kormány nem reagál a politikai valóságra és nem lép le magától, akkor elmossa őket az utca. Mi csak abban reménykedhetünk, hogy a távozásuk demokratikus úton történik, és a következő választásokon a jelenlegi kormánykoalíció tagjai nulla százalékkal esnek ki a parlamentből és a politikai életből. De ezt a nemzetközi politikai színtéren sem lehet túlélni. Szlovákia mint ország olyan óriási mértékben veszíti el a presztízsét, hogy ezt itthon még nem igazán tudjuk felmérni. Amit ebből a külföldi partnerek látnak, az az, hogy a kormányfő egy maffiózó szeretőjét tartotta a hivatalában, az adófizető polgárok pénzéből, Vagy azt, hogy a biztonsági tanács titkára maffiózókkal vállalkozott és olyan információkhoz juthatott, amelyeket a partner titkosszolgálatok adhattak át nekünk, nemzetközi szinten. Több külföldi biztonsági szolgálat elemzői most azt mérik fel, juthatott-e Jasaň úr kényes információkhoz, és lehettek-e ennek negatív következményei valahol a világban – mondjuk felszívódott-e valahol váratlanul egy bűnügyi vagy terrorcsoport, amit évekig figyeltek. Hozzáférhetett-e ez az ember ilyen információkhoz, és mondjuk üzletelhetette velük. A gyanú megalapozott, ezt most hangosan ki lehet mondani, és meg is fogják kérdezni a partnerek. Ezek után egyszerűen senki sem fog minket komolyan venni Moszkván és Ankarán kívül.
A pénteki pozsonyi megemlékezésen azt mondta: az újságíróknak folytatniuk kell Ján Kuciak munkáját, de nemcsak nekik, hanem a társadalomnak is. Hogyan tudja folytatni az ő munkáját a társadalom?
Mindenki a saját területén. Ján Kuciak célja egy olyan ország volt, ahol mindenki jobban és nagyobb biztonságban élhet. Ezért ölték meg. Ezt mi folytathatjuk, és azt is tudjuk, hogy a rendőrségen, az ügyészségeken, a bíróságokon és a társadalmi élet minden területén az emberek többsége tisztességesen és becsületesen akarja végezni a munkáját. Ám nem hagyják nekik. S mivel úgy érzik, hogy egyedül vannak, általában engednek a rossznak, meghátrálnak. Ha az emberek ráeszmélnek, hogy a tisztességes és becsületes emberek vannak többségben, és mindenki bátran teszi tovább a dolgát, nem hagyja magát megállítani, akkor ennek a garnitúrának egyszerűen nincs esélye.
Úgy hallottam, visszatérne az oknyomozói pályára.
Már megtörtént. És olyan szempontból is visszatértünk a kilencvenes évekhez, hogy mára az újságírók félretették a konkurenciaharcot. Újra együttműködünk, és jó látni ennek az együttes hatását, mert amit egy héttel ezelőtt még hetekighónapokig tartott felderíteni, azt most szó szerint órákon, napokon belül kiderítjük – működik a kommunikáció, az információcsere. Mert ez most újra háború. Erre a gyilkosságra csak az a válasz, hogy befejezzük Jano munkáját, és rá fogunk jönni, miért ölték meg. Aki ezt elkövette, nem ússza meg, egy újságíró sem fog nyugodni ebben az országban, míg ezt fel nem derítjük, s amíg nem fogjuk látni a következményeket. Nem az fog történni, hogy majd feloszlik a tömeg és mindent elfelejtünk. Aki eddig azt hitte, hogy problémái vannak a sajtóval, annak újra kell fogalmaznia magában a probléma szó értelmét – mert még csak most fogja megtudni, mi az a probléma.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.