Solák: Több száz fővel csökken évente a rendőrök száma

solak k

Évente több száz fővel csökken a rendőrök száma. A szomszédos országokban is megfigyelhető ez a probléma. Az elmúlt öt évet tekintve Szlovákiában 2020-ban hagyta el a testületet a legtöbb rendőr – 1473 fő – közölte a pénteki sajtótájékoztatón Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány.

„Ez a szám természetesen nem pontos, mert naponta változik a helyzet, körülbelül 1170 főről beszélhetünk” – mondta Solák, és hozzátette, ez a szám szeptemberben várhatóan emelkedni fog. Pontosabb adat az idei évre vonatkozóan szerinte október elején lehet majd.

Solák szerint a létszámhiányának több oka is van. Az egészségügyi alkalmassági vizsgálat két-három hónapig is eltarthat – mondta. A hosszadalmas felvételi eljárás elriasztja a jelentkezőket.

Az országos rendőrfőkapitány szerint sok jelentkező azért nem felel meg a felvételi eljáráson, mert például szemüveges, valamilyen allergiája van, vagy magas a vérnyomása. Solák elmondta, találkozót kezdeményez az orvosokkal, hogy az egészségi paraméterekről beszéljenek. A felvételi eljárás jelenleg hét-nyolc hónapig is eltarthat.

Stanislav Hromádka, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Osztálya igazgatójának tájékoztatása szerint jelenleg az állások mintegy negyede betöltetlen a rendőrségen. „A legalacsonyabb fizetési osztályba sorolt munkavállalók, a referensek, a járőrök, a vasúti rendőrség, a határ- és idegenrendészeti hivatal küzd a legnagyobb hiánnyal” – mondta Hromádka, és hozzátette, vonzóbbá kell tenni ezeket az állásokat.

Az országos rendőrfőkapitány elmondta, a kevésbé súlyos esetek bejelentése után később érkezhetnek a helyszínre a járőrök. A rendőrség előzetes tárgyalást folytat a hadsereggel is, hogy a katonaság besegíthessem, ha a rendőrhiány kritikussá válna, de Solák szerint ez a közeljövőben nem fenyeget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?