Sok vagy kevés a 18 eurós magánnyugdíj?

Pozsony |

<p>Alacsony, vagy a lehetőségeknek megfelelő nyugdíjat fizetnek az életbiztosítók a második magánnyugdíj-pénztárakban megspórolt összeg alapján? A pénzügyminisztérium szerint nem, mert akár 30 százalékkal is nagyobb lehetne az összeg. A biztosítók állítják, hogy mindent a törvényeknek megfelelően tesznek.</p>

Fair ajánlatok?

A néhány hete elindult kifizetési rendszerbe három életbiztosító – az Union, az Allianz és a Generali – jelentkezett be, és a Szlovák Nemzeti Bank jóváhagyása alapján fizethetik a járadékot. A második pillérből azok számíthatnak nyugdíjra, akik már betöltötték a 62. életévüket. Ők – egy elektronikus rendszeren keresztül – ajánlatot kérhetnek ettől a három életbiztosítótól, hogy mekkora nyugdíjat fizetnének nekik a nyugdíjpénztárban megspórolt összeg alapján. A rendszer gyakorlatilag még próbaüzemben van, a vonatkozó törvényt csak tavaly fogadta el a parlament, a biztosítók is csak az utóbbi hetekben kaptak engedélyt a járadékfizetésre. Így az első meglepetés is csak a napokban érte az embereket – mintegy 91 ember kérte eddig járadéka összegének meghatározását –, a járadék meglehetősen alacsony lesz. Aki például 5000 eurót spórolt meg, az 18 euró körüli nyugdíjra kap ajánlatot a biztosítóktól. Természetesen nyugdíja nagyobb részét a Szociális Biztosító fizeti, de a magánpillérből származó összeg a pénzügyminisztérium Pénzpolitikai Intézete (IFP) szerint így is alacsony. A számításaik szerint legalább havi 24 euró kiegészítést kellene kapnia a megtakarítása alapján. A biztosítók szerint azonban az ajánlataikat a törvények betartásával, a szokásos biztosítási számításoknak megfelelően teszik meg. „A nemzeti bank nem kifogásolta a számításaink helyességét” – állítja Lucia Makayová, a Generali életbiztosító munkatársa. A nemzeti bank elismeri, hogy a számítás módját ellenőrizte. „A jegybank csak azt vizsgálta, hogy a kalkuláció összhangban van-e a törvényekkel, a nyugdíjak összegét nem engedélyezte, ez nem tartozik a hatáskörébe” – mondta Martina Solčányiová a Denník N internetes portálnak.

Jó biznisz

Robert Fico miniszterelnök az alacsony nyugdíjakat az ellenzék és a kétpilléres nyugdíjrendszer bírálatára használta ki. „Igazunk volt, amikor a második pillért bíráltuk” – jelentette ki Fico tegnap. Azt azonban nem tette hozzá, hogy a második pillér szabályozását éppen az általa vezetett kormányok módosították a leggyakrabban, csökkentve ezzel a lehetséges megtakarítás és a hozam nagyságát is. A nyugdíj kifizetésének szabályozása pedig teljes egészében a jelenlegi Fico-kormány munkája. Az ellenzék szerint azonnal módosítani kellene a kifizetésről szóló törvényt és lehetővé tenni, hogy a pénztártagok valóban maguk dönthessenek arról, hogy milyen formában – életjáradékként akarják megkapni az életbiztosítóktól, vagy inkább részletekben veszik fel a megtakarított összeget közvetlenül a nyugdíjpénztártól. Ivan Švejna parlamenti képviselő (Híd) éppen ezt a lehetőséget hiányolta a tavaly elfogadott tervezetből. „A kormány jó bizniszt csinált az életbiztosítóknak” – jelentette ki akkor a politikus. Az ellenzék a jogszabály miatt az Alkotmánybírósághoz fordult, a döntésre még várni kell. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?