Sobotka mégsem mond le

Prága. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy korábbi nyilatkozatával ellentétben mégsem mond le hivataláról, azonban levélben javasolni fogja az államfőnek, hogy mentse fel tisztségéből Andrej Babiš kormányfőhelyettest és pénzügyminisztert.

Prága. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy korábbi nyilatkozatával ellentétben mégsem mond le hivataláról, azonban levélben javasolni fogja az államfőnek, hogy mentse fel tisztségéből Andrej Babiš kormányfőhelyettest és pénzügyminisztert. A kormányfő azt vártja, hogy az államfő haladéktalanul eleget tesz kérésének. „A kormányfő óránként változtatgatja véleményét. Nem akarunk semmit elsietni” – szögezte le Jiří Ovčáček, Miloš Zeman államfő szóvivője. Egyben megerősítette: az államfői hivatal megkapta a kormányfő levelét, amelyben ez utóbbi május 9-i dátummal Babiš felmentését javasolja. Zeman kínai útja után foglalkozik majd az üggyel. Részletek a 6. oldalon. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?