Slota is megkezdte a kampányt

Pozsony |

<p>Bár fél év van még hátra a parlamenti választásokig, a kormánypártok már elindították kampányukat. Robert Fico kormányfő a minisztériumok számát csökkentené és a gyanús vagyonokat vizsgálná, Vladimír Mečiar HZDS-elnök pedig a Smer ellen fordult. Ján Slota SNS-elnök maradt a magyar kártyánál.</p>

Az elmúlt napok politikai eseményei után egyre nyilvánvalóbb, mi lesz az egyes kormánypártok fő témája a választási kampányban, amely gyakorlatilag már december végén, a koalíciós szerződés lejártával megkezdődött – állítja Miroslav Kusý politológus. Az SNS szerinte ismétamagyarellenességreés a szélsőséges témákra fog összpontosítani, a Smer szórja a populista javaslatokat, a HZDS pedig megpróbálja lejáratni a másik két kormánypártot. „Már nem érvényes a koalíciós szerződés, szabadon beszélhetnek, és a pártelnökök ezt ki is használják. Előrángatják kedvenc témáikat, amelyekkel a lehető legtöbb választót tudják megszólítani. Mostantól már az új kormányra összpontosít mindenki” – vélekedikKusý. Slota tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a parlament elé terjeszti a büntető törvénykönyv módosítását, melynek értelmében egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetnék azt, aki tagadja a Beneš-dekrétumokat. Ugyanilyen büntetésre számíthatna az, aki veszélyeztetné Szlovákia területi egységét vagy függetlenségét, illetve aki nyilvánosan dicsőíteneolyanállamalakulatokat,amelyek elnyomták a szlovákokat. „A nemzeti párt részéről ez nem új kezdeményezés, ismét előrukkolnak azokkal a témákkal, amelyeket már megszokhattunk tőlük, a fasiszta jellegű szélsőséges elképzelésekkel” – állítja a politológus. Ugyanilyen választások előtti témának tartja Robert Fico részéről a vagyon eredetéről szóló törvény előterjesztését, illetve az elektronikus útdíjjal kapcsolatban elfogadott módosításokat. „Teljesen mindegy, hogy a választások csak félévmúlvalesznek,mármegkezdték a választópolgárok agyának masszírozását” – fűzte hozzá Kusý.
Részletek az Új Szó pénteki nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?