<p>Jövőre mélyül el igazána gazdasági válság Ján Slota szerint. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke attól tart, hogy 2012-ben minden második hazai cég gondokkal küszködik majd, és jelentősen csökken majd az életszínvonal.</p>
Slota akár egyedül is kormányozna
Éppen ezért - fejtegette Slota – egyetlen párt sem törekszik túlságosan arra, hogy kormánytényező legyen. Ha azonban az SNS kormánypárttá válna, kész rendkívül kemény intézkedésekre is.
Az országot szerinte kifosztó nagy korporációk által osztott jutalékokat nem hagynák külföldre vinni, hanem Szlovákiában kellene felhasználni a pénzt. Az SNS fontolóra venné a Szlovák Villamos Művek államosítását, azzal, hogy a kormány visszaadná az olasz Enelnek a beruházott pénzét. A politikus szerint ugyanis Szlovákia jóval áron alul adta el a villamos műveket.
Andrej Danko, a párt első alelnöke hozzátette, egyedül az SNS-nek lenne bátorsága kemény adót kivetni a bankokra, a mobilszolgáltatókra és a monopóliumokra.
Rafael Rafaj, az ellenzéki párt frakcióvezetője az élelmiszer áfájának (hozzáadottérték-adójának, DPH) csökkentését szorgalmazza, és azt, hogy Szlovákia legyen önellátó élelmiszerből.
Slota szerint erkölcsi szempontból az előrehozott választások a legmegfelelőbb a jelenlegi belpolitikai helyzetben. A mentőcsomag jóváhagyása 20-30 évre nyomorba dönti a szlovák nemzetet - jegyezte meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.