Slota a nyelvtörvényről

Pozsony |

<p>Budapest vérlázító, egyben abszurd módon klép fel a nyelvtörvény ügyében - mondta Ján Slota.</p>

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke elutasítja azt az állítást, hogy a nemrégiben elfogadott nyelvtörvény módosítása diszkriminálná a magyar kisebbséget. Véleménye szerint a módosítás minden szlovákiai és európai jogi normával összhangban van. A vezető magyar politikusok legutóbbi törekvését, az ENSZ-hez bevonását az ügybe, vérlázító és abszurd tettnek tartom, mely beavatkozás más állam belügyeibe. Ez az utóbbi időben magyar sajátossággá vált” - fogalmazott a nemzeti vezető.

Slota azt javasolta a magyar politikusoknak, hogy „a nemzetközi közvélemény félrevezetése helyett inkább tegyenek rendet, és foglalkozzanak saját válságos politikai és gazdasági helyzetükkel, mindenekelőtt a rasszista gyilkosságokkal”. Felháborító, hogy a magyar és a szlovák sajtó ignorálja az SNS figyelmeztetését a magyarországi szlovákság felszámolásáról - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?