Sikerre vitték a diáklányok

Párkány. Noha dúl a nyár és a vakáció, az egy héttel ezelőtti bizonyítványosztás is már csak emlék, a képen látható három csinos diáklány jelentős nemzetközi sikert mondhat magáénak. A párkányi Ady utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola büszkélkedhet Folk Zsófiával, Muszka Katalinnal és Ipolyi Veronikával.

Párkány. Noha dúl a nyár és a vakáció, az egy héttel ezelőtti bizonyítványosztás is már csak emlék, a képen látható három csinos diáklány jelentős nemzetközi sikert mondhat magáénak. A párkányi Ady utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola büszkélkedhet Folk Zsófiával, Muszka Katalinnal és Ipolyi Veronikával. A lányok a budapesti Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjében állták legutóbb a sarat, a maximálisan elérhető 100 pontból Folk Zsófia 94,5 pontot szerzett meg, s ezzel a hatodik lett, Muszka Kati 13. lett a döntőben 93 ponttal, Ipolyi Veronika pedig 85 ponttal végzett a 24. helyen. Zsófit és Katit Szász Éva tanárnő, Veronikát pedig Jakubik Teréz készítette fel a nemzetközi versenyre. A határon túliak abszolút sorrendjében a hetedikes Folk Zsófi az ezüstérmet szerezte meg, Muszka Katalin pedig épp hogy lecsúszott a dobogóról, a 4. helyen végzett. A szlovákiai magyar diáklányok tudását Grétsy László professzor is nagyra értékelte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?