Šebej: "A Kremlben tegnap pezsgőben fürödtek"

Pozsony |

<div>František Šebej (Híd), a parlament külügyi bizottságának elnöke szerint a brexit dominóeffektust válthat ki Európában. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyelőre nem lát olyan országot Nagy-Britannián kívül, ahol a lakosság nagyobbik része a kilépésre szavazna.</div><div>&nbsp;</div>

Šebej szerint azt is meg kell nézni, hogy ki profitál az EU-t sújtó dezintegrációs folyamatból. "Meggyőződésem, hogy a Kremlben tegnap pezsgőben fürödtek" -tette hozzá. Martin Klus (SaS), a parlament európai ügyekért felelős bizottságának alelnöke szerint elsősorban az európai bürokráciával és az európai intézmények rugalmatlanságával szembeni ellenszenv vezetett a brexithez. A britek ugyanakkor nem a szuveneritásukat erősítették meg, hiszen a brüsszeli "diktátum" paradox módon ezután csak még inkább erősödni fog - véli az ellenzéki képviselő. Klus szerint Nagy-Britannia számára létfontosságú, hogy a közös piac része maradjon, a brexittel azonban elveszíti az uniós biztosát, az európai parlamenti képviseletét, a szavazati jogát a Tanácsban, így mások fognak dönteni helyette.   Šebej elítélte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének megnyilvánulását, mellyel Nagy-Britannia megbüntetésére utalt. A hidas politikus egyetért azzal, hogy a kilépésről szóló tárgyalásokat mielőbb meg kell kezdeni, de az uniónak arra kellene törekednie, hogy továbbra is minél szorosabb kapcsolatot ápoljon Nagy-Britanniával, amely a liberális demokrácia bölcsője Európában és katonailag az egyik legerősebb hatalom. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a britek fele az EU-ban maradás mellett tette le voksát - hangsúlyozta Šebej, hozzátéve: Pozsonynak az EU-elnökség alatt közben kell járnia Nagy-Britannia érdekében. Klus és Šebej is egyetértettek abban, hogy a jelen helyzetben Cameronhoz hasonlóan Junckernek és az Európai Parlament elnökének, Martin Schulznak is le kellene mondania. (SITA, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?