Schuster elnöki intelmei

Pozsony.

Pozsony. A jelenlegi kormánykoalíciónak tudomásul kell vennie, hogy a külföld nem segítheti hozzá a választási győzelemhez, jelentette ki Rudolf Schuster, hozzátéve: arra számítanak, hogy a nyugati országok a visszatérni készülő Vladimír Mečiar pártja ellen támadást indítanak, és a jelenlegi kormánypártok megszerezhetik a győzelmet. Az államfőnek azonban meggyőződése, Szlovákiának saját magán kell segítenie. Schuster egyfajta használati utasítást is adott a koalíciónak arra, miként javíthatna megítélésén. „Ha a kabinet áremelésbe kezd és egy évvel a választások előtt gazdasági reformokba vág, az eredmény kétesélyes: vagy a reformok győznek, vagy a kormány bukik meg” – mondta Schuster. Szerinte a politikusoknak öszsze kell fogniuk, nem pedig azon veszekedniük, ki mit privatizáljon. „Erre itt volt az elmúlt három év” – jegyezte meg a németországi útjáról hazatérő államfő. Ami a választások győztesét illeti, meggyőződése, bárki nyerjen is, győzelme nem lesz teljes. Schuster elismerte, komoly fejtörést jelentene neki, hogy kit bízzon meg a kormányalakítással, ha a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom megszerezné a szavazatok 50 százalékát. Ezt a lehetőséget azonban nem tartja valószínűnek. Az államfő szerint nem helyes, hogy Mečiart állandóan bírálják, és az ország ellenségeként tüntetik fel. Meggyőződése, éppen neki és mozgalmának köszönhető, hogy az ország lakosságának többsége támogatja a NATO- és EU-tagságot. (s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?