SaS: Paška is mondjon le

Pozsony |

<p>Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter menesztése volt az egyetlen lehetséges politikai lépés a Szabadság és Szolidaritás szerint, azt követően, hogy kibukott: egymillió helyett 1,6 millióért vásárolt CT-t a pöstyéni kórház.&nbsp;</p>

A liberális párt szerint azonban ez, és Renáta Zmajkovičová parlamenti alelnök  – a kórház felügyelőbizottsági tagja – lemondása nem elég. „Érthetetlen, hogy a távozók között nincs ott Pavol Paška házelnök, aki annak a végnek volt az igazgatótanácsi tagja, amely a túlárazott berendezést szállította. A felelősségre vonásnak utol kellene érnie a szlovák egészségügy koronázatlan királyát is, aki nélkül levél se rezdül az egészségügyben” – állítja Richard Sulík, az SaS elnöke. 

Paška: 13 éve nincs közöm a céghez Pavol Paška házelnök szóvivője útján reagált arra, hogy összekötik őt a Medical Group SK-val. „Az említett céghez semmi közöm. Kisebbségi részvényesként még 2002-ben megváltam a cégtől, azelőtt, hogy parlamenti képviselő lettem volna. Elég korrekt módon belenézni a Kereskedelmi Jegyzékbe. Ha a mai sajtótájékoztató résztvevőire tekintünk, láthatjuk, hogy a közelgő önkormányzati választások miatt folyamodnak ilyen égbekiáltó hazugságokhoz és vádaskodáshoz” – idézte főnöke szavait Pavol Chovanec. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?