SaS: Kiska bemutathatná a kampányával és a KTAG céggel kapcsolatos dokumentumokat

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska államfőnek nyilvánosságra kellene hoznia minden olyan dokumentumot, amely az elnökválasztási kampányának a finanszírozásával és a KTAG céggel összefügg. Erre az SaS képviselői szólították fel az államfőt. 

A liberálisok szerint a sajtóba került információk miatt az államfő hivatala veszít komolyságából és méltóságából. „Úgy gondoljuk, hogy ebben a helyzetben Andrej Kiskának nyilvánosságra kellene hoznia minden olyan munkamegrendelést, amelyet a hivatalos és nem hivatalos kampánya során a KTAG cégnél megrendelt; továbbá azokat a számlakivonatokat, amelyeket a KTAG cég a munka elvégzése után kiállított neki, és ugyanígy a számlakivonatok kifizetéséről szóló bizonylatokat is, melyeket az elnök saját forrásokból térített” – közölték a liberálisok. Az SaS szerint ez az egyenes út az ügy tisztázásához. A párt figyelmeztetett arra is, hogy a nyilvánosság nem lehet biztos benne, hogy a Kiska elnökválasztási kampányáról szóló dokumentumok, melyek a sajtóba is bekerültek, hamisítványok-e vagy hiteles másolatok. 

Kapcsolódó cikkünk

A szerdai sajtóértesülések szerint Andrej Kiska államfő KTAG nevű családi vállalkozása 15 javított adóbevallást adott be. Ezek állítólag az adóhivatal ellenőrzésével függenek össze, amelyre a 2017/2018-as év fordulóján került sor a KTAG cégnél. Az utólag leadott adóbevallások már nem tartalmazták az elnökválasztási kampány kiadásait. Ezt az államfő szóvivője, Roman Krpelan is megerősítette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?