SaS: Itt az idő, hogy elválasszák az egyházat az államtól

Pozsony |

<p>A szombati sikertelen népszavazás rámutatott arra, hogy Szlovákia lakosságának épp elég esze van arra, hogy eldöntse, van-e értelme szavazni menni &ndash; véli az SaS pártja.</p>

A vasárnapi sajtótájékoztatón Martin Poliačik, a Szabadság és Szolidaritás politikusa elmondta, hogy eljött az az idő, amikor újra lehet tárgyalni a Vatikánnal a szerződéseket, s így nem csak anyagilag, de rendszerileg is le kell választani az egyházat az államról. „Legalább is szűkíteni kellene a katolikus egyháznak ítélt előjogokat azért, hogy Szlovákiában többféle nézet is létezzen, azaz egy világnézet és annak gyakorlata ne álljon a többi felett.” – jelentette be Poliačik. A párt által kidolgozott elemzés szerint szinte lehetetlen megszüntetni a Vatikánnal kötött szerződéseket, egyetlen esély a tárgyalás.

Richard Sulík úgy vélte, hogy a szombati népszavazás eredményei egyértelműen a szervezők vereségéről tanúskodik. Volt azonban négy pozitív tanulsága is – azaz a nép el tudja dönteni, miért érdemes szavazni, s mitől jobb távol maradni. Sulík számára a második tanulság, az a magyar kisebbség többé-kevésbé teljesen figyelmen kívül hagyta a népszavazást, ahogy Szlovákia elitje is. A referendum megmutatta, hogy a katolikus egyház hatása sokkal gyöngébb, mint azt gondolni lehetett, illetve, hogy felmerülhet egy párbeszéd arról, hogy az egyházat teljesen el lehet választani az államtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?