SaS: Az STVR-ről szóló törvény célja a közszolgálati média politikai ellenőrzése

Branislav Gröhling

A Szlovák Televízió és Rádióról (STVR) szóló törvényjavaslat célja a közszolgálati televízió és rádió politikai befolyás alá vonása, és az adások tartalmának meghatározása – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az SaS szerint a koalíciónak nincsenek érvei és adatai, csupán általános frázisokat használ a törvénymódosítás szükségességét illetően, mivel nem tudja megmagyarázni a javaslat célját. A párt azt hangsúlyozta, hogy a közszolgálati médiumoknak képesnek kell lenniük arra, hogy a kormányhoz is kritikusan viszonyuljanak. Tomáš Szalay (SaS) képviselő hozzátette: a javaslat ellentétben áll az uniós szabványokkal.

Az SaS bírálta, hogy a javaslatról szóló vitát 12 órára korlátozták. Mária Kolíková (SaS) képviselő szerint Peter Pellegrini államfőnek nem kellene aláírnia a törvényt. Rámutatott: 2019-ben kormányfőként aláírta azt a dokumentumot, amelynek köszönhetően Szlovákia az ún. Media Freedom Coalition tagja lett. A törvényjavaslat szerinte ellentétben áll azokkal a kötelezettségekkel, amelyek ebből a tagságból következnek.  

Az STVR-ről szóló tervezet szerint a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) új neve Szlovák Televízió és Rádió (STVR) lesz. Az igazgatót egy kilenctagú testület választja meg, amelynek négy tagját a kulturális minisztérium jelöli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?