SaS: A biztonsági tanács összehívása Fico cinikus figyelemelterelési próbálkozása

Branislav Gröhling

Az ellenzéki SaS szerint a kormány biztonsági tanácsának hétfői összehívása Robert Fico (Smer) kormányfő részéről cinikus kísérlet, hogy elterelje a figyelmet a számára kellemetlen témákról az ún. maffiabarát törvénnyel kapcsolatban. Fico az EU- és NATO-tagországok párizsi megbeszélése miatt hívta össze kormánya tanácsát. Párizsban Ukrajna lesz a fő téma.

„Robert Fico konspirál és arra használja fel az ukrajnai háborút, hogy elfedje saját kormánya kudarcait. Annak ellenére, hogy a párizsi csúcsról már csütörtök óta tud, Fico azt állítja, az ő, Nyugatot bíráló kijelentéseivel függ össze a találkozó. Ezzel a valóságosnál nagyobb fontosságot akar tulajdonítani saját magának. A hadseregünk külföldi bevetéséhez pedig a parlament jóváhagyása szükséges” – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS frakcióvezetője.

Gröhling hozzátette, már-már túllépi a józan ész határát, hogy „puccskísérlettel” vádolja a szövetségeseinket. „Robert Fico felfoghatná, hogy ilyen összeesküvés-elmélettel nemcsak nevetségessé teszi magát, hanem Szlovákiának is árt. Szándékosan és manipulatív módon kelet felé tolja az országot” – tette hozzá.

Emmanuel Macron francia államfő az európai vezetőket látja vendégül, a konferencia témája az Ukrajna által kért fokozott támogatás. Fico ezzel kapcsolatban kijelentette, a Nyugatnak két lehetősége van: vagy a további eszkaláció és Ukrajna támogatása, vagy egy megvalósítható béketerv. Fico az első lehetőséggel számol, és leszögezte, mindent megtesz, hogy megakadályozza a szlovák katonák részvételét a háborúban, akkor is, ha ez a kormányfői pozíciójába kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?