Saková: május végéig meglesz Gašpar utódja

saková
Pozsony |

Denisa Saková (Smer) belügyminiszter azt szeretné, ha az emberek a munkája alapján ítélnék meg őt, és nem az alapján, hogy kivel dolgozott – hangzott el a TA3 V politike című műsorában.

Saková elmondta, hogy tíz éve dolgozik a minisztériumban és több nagy projektet is vezetett.

Belügyminiszterként elsődleges célja az lesz, hogy visszaadja az emberek bizalmát a rendőrségben és kinevezze az ideiglenes országos rendőrfőkapitányt. Elmondása szerint erre még Gašpar távozása előtt, tehát május 31. előtt sor kerül.

A rendőrfőkapitány személyét Peter Pellegrini miniszterrel egyeztetve fogja meghatározni. Saková szerint több név is felmerült. Megdícsérte az elődje, Drucker javaslatát, mely alapján a jövőben kiválasztják majd a rendőrfőkapitányt. A választás két körből fog állni. Az elsőben egy szakértő bizottság választ, az ő javaslatokról pedig a parlament védelmi bizottsága dönt majd.

A műsorban az RTVS-ben uralkodó állapototkkal is foglalkoztak, Natália Blahová ellenzéki (SaS) képviselő szerint Jaroslav Rezníknek le kellene mondania.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?