Saková: Ezen a héten lezárják a rendőrfőnök-választásról szóló vitát

Denisa Saková
Pozsony |

Ezen a héten lezárják az országos rendőrfőkapitány választásáról szóló vitát. Ezt Denisa Saková (Smer-SD) jelentette ki a szerdai kormányülés után azt is hozzátéve, hogy a jövő héten már a kormány elé terjesztik a javaslatot.

 

„Arra fogunk törekedni, hogy a törvényt a lehető legtágabb politikai körökben elfogadhatónak tartsák” – mondta. Saková elutasította az állítást, mely szerint a javaslattal problémái lennének az SNS-nek. „Voltak ellenvetések, illetve visszajelzések, de Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfővel abban egyeztünk meg, hogy a kérdést a hét végéig lezárjuk” – biztosított.

 

Pellegrini hétfőn (szeptember 3.) azt mondta az Expres rádió műsorában, hogy szerinte nem kell, hogy az új országos rendőrfőkapitány megbízatási ideje hét évig tartson. Ezzel arra a tényre reagált, hogy a törvényjavaslatnak ezt a részét nemcsak az ellenzék bírálja, de a kormánykoalíció tagjai között sincs egyezség.

„Ha valakinek gondot okoz a hétéves időszak, nyugodtan lerövidíthetjük azt, hogy az illető újra megpályázhassa ezt a pozíciót. Ez arra motiválná a rendőrfőnököt, hogy felelősségteljesen és jól végezze a munkáját, ha azt akarja, hogy újraválasszák” – közölte Pellegrini.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?