Saková azt kéri, hogy a munkája alapján ítéljék meg

saková

Peter Pellegrini miniszterelnök szerint Denisa Saková a "megfelelő ember a megfelelő helyen".

 

Pellegrini szerint az új belügyminiszter azonnal munkához láthat, mivel alaposan ismeri a tárcát.

Sakovát a kinevezése előtt nagyjából húsz tüntető várta az elnöki palota előtt, akik emlékeztetni akarták őt a belügyi tárca botrányaira. A tüntetők elmondták, hogy Saková kinevezése nem hoz semmilyen változást, mivel a nő éveken át Kaliňákkal dolgozott.

Saková elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy sokan így látják a jelölését, de véleménye szerint a nyilvánosságnak tiszteletben kell tartania a választások eredményét. Azt szeretné, ha az emberek a munkája alapján ítélnék meg őt, és nem aszerint, hogy kivel dolgozott.

Az új belügyminiszter elmondta, hogy már van néhány jelöltje a rendőrség élére, de a témáról még Peter Pellegrinivel is tárgyalni akar. MIndketten azt ígérték, hogy az új jelölt olyan ember lesz, aki elnyeri majd a nyilvánosság bizalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?