Saková azt állítja, nincs köze a bazini csarnok megvásárlásához

Denisa Saková
Pozsony |

Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter elutasította Igor Matovič (OĽaNO) vádját, miszerint gyanúsan olcsón vásárolt volna egy csarnokot Bazinban (Pezinok). A vétel szerinte csakis a volt férjére tartozik. Figyelmeztetett arra is, hogy a volt férje nem az állammal kötötte az üzletet.

Matovič arról tájékoztatott, hogy Saková volt férjének cége különös körülmények között vásárolt egy csarnokot Bazinban, még 2012-ben, amelyet most sokkal magasabb áron árulnak. Közben arra mutatott rá, hogy a házastársaknak közös volt a vagyonuk, azaz Saková résztulajdonosa volt az épületnek, miközben a belügyi szolgálati hivatalt vezette. Matovič szerint ezzel az ügyletükkel a bűncselekményből származó jövedelmeiket próbálták meg legalizálni. 
 

„Matovič úr néha már tényleg nem tudja, hogy hogyan támadja a Belügyminisztériumot. Ma a volt férjem cégét támadja, amely már 2004-től működik, sosem voltam ennek része, és részesedésem sem volt benne, de legfőképp az az üzlet, amelyről beszél, nem is volt olyan üzlet, amely az államot érintette volna” – magyarázta a miniszter asszony az újságíróknak a kormány varannói (Vranov nad Topľou) kihelyezett tárgyalásán. 

Matovičnak azt üzente, hogy inkább azt magyarázza meg, hogy hogyan jutott Nagyszombatban (Trnava) ahhoz a telekhez, amelyet Jozef Majskýtól vett meg a felbecsült ár feléért.

A szóban forgó csarnokot 2012-ben vette meg Alexander Sako In Company nevű cége 50 000 euróért a Vodný záchranný systém társaságtól. A társaság egy évvel korábban jutott az épülethez 186 000 euróért. Abban az időben mindkét cégnek ugyanazon a címen volt a székhelye.

Matovič elmondta, hogy a csarnokot ma 339 000 euróért árulják, vagyis a tulajdonosának haszna 289 000 euró. Az üzlet mögött nem kell, hogy csak az legyen, hogy a társaság az államtól kapott megrendelést.

„Emögött az is lehet, hogy olyan kétes eredetű piszkos pénzük volt, amely nem volt megadózva, és ezért legalizálni akarták” – üzente a miniszter asszonynak az OĽaNO elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?