Fotó: shutterstock, pluska
Sabaka: Ha a következő napokban ezeket a tüneteket észleli magán, akkor valószínűleg omikronos
A pozitív esetek számának emelkedésével úgy tűnik, hogy megérkezett a negyedik hullám, amelyet az új variáns okoz. Az omikronról ismeretes, hogy rendkívül fertőző, és enyhébb tüneteket okoz, mint a delta. A szakértők szerint így ismerheti fel, hogy mivel fertőzött!
A megugró napi adatokból arra lehet következtetni, hogy az omikron variáns már nálunk is rohamosan terjed. Teljes bizonyossággal ugyan nem lehet kijelenteni, hiszen a laboratóriumokban nem tudnak elegendő mintát szekvenálni – eddig hivatalosan 127 esetben mutatták ki az új mutációt, vagyis az összes szekvenált minta 30 százalékában. A szakértők azonban egyetértenek abban, hogy az omikron ennél már sokkal több megfertőződésért lehet felelős.
„Itt is van. A következő hetekben a járványügyi helyzet Szlovákiában napról napra rohamosan romlik. Ehhez igazítsuk a viselkedésünket, akár be vagyunk oltva, akár nem” – értékelte Kollár Richárd matematikus.
„Az omikron már régen megérkezett, csakhogy az exponenciális növekedésnél először alacsonyak az emelkedések, aztán hirtelen megnőnek. Ami az omikron növekedését illeti, 2,5 naponta megduplázódik az új fertőzések száma” – mondta Peter Sabaka infektológus.
„Az esetek számának növekedése elsősorban Szlovákia északkeleti és délnyugati részén figyelhető meg, egyes járásokban a múlt héthez képest gyakorlatilag kétszer annyi esetet regisztráltak” – mondta Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) igazgatója
Sabaka szerint így tudja megkülönböztetni, hogy influenzás vagy omikronos! Válaszok a galériában!
(br, pluska)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.