Rusnák olcsón megúszta a magyarok gyalázását

Pozsony |

<p>Kaphatta volna a felét, de a kétszeresét is. A májusban két magyar nőt szidalmazó Dárius Rusnákra pénzbírságot szabott ki a rendőrség. Garázdaságért még többet is kaphat. &nbsp;</p>

Faji vagy nemzetiségi alapon történő nyilvános gyalázkodásért 33-tól 250 euróig terjedő bírság szabható ki. Információink szerint a májusban magyarokat szidalmazó Dárius Rusnák az alsó határhoz közeli pénzbírságot kapott a rendőrségtől. Az egykori szlovák hokilegenda egy pozsonyi bárban inzultált két fiatal nőt, méghozzá azért, mert magyarul beszéltek.

A döntésről a sértetteket levélben értesítette a rendőrség. Hogy a kiszabott bírság megfelelő-e, arról lehetne vitatkozni, ugyanis gyorshajtásért is kaphatunk ennél nagyobb pénzbüntetést, jegyezte meg a döntés margójára az egyik érintett. „Amit egyértelműen pozitívnak tartok, hogy a rendőrség a mi feljelentésünk nélkül is eljutott odáig, hogy megállapítsa: nemzetgyalázás történt. Mindaz alapján, amit mi akkor elmondtunk nekik. Ahhoz, hogy ezért ma Szlovákiában ekkora bírság jár, nem szólnék hozzá” - mondta lapunknak, továbbra is neve elhallgatását kérve.

Rusnákot emellett garázdasággal is vádolják, ugyanis a bárban az incidens részeként társával megvert két fiatalembert, akik a két magyar nő védelmére keltek. Ebben az esetben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Rusnák a munkahelyét már elvesztette az ügy miatt: a júniusban leköszönt Ivan Gašparovič szlovák államfő hivatalában a közönségszolgálati osztályt vezette. Az eset után közös megegyezéssel távozott. A két magyar nővel és a két megvert fiatalemberrel később Andrej Kiska megválasztott köztársasági elnök is találkozott.

A hivatalos statisztikák szerint tavaly Szlovákiában 78, extrémizmussal kapcsolatos bűncselekményt követtek el, azt nem tudni, ezekért összesen hány bírságot osztottak ki. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?