Rusko szabadlábon

Pavol Rusko
Pozsony |

A pozsonyi Kerületi Bíróság kedden érvénytelennek nyilvánította a  Pozsony II Járásbíróság ítéletét, és szabalábra helyezte Pavol Ruskót, a gyilkosság megrendelésével vádolt exminisztert - tájékoztatott a Kerületi Bíróság szóvivője,  Pavol Adamčiak.

"Minden engem ért vád hazugság, semmi ilyesmit nem követtem el" - nyilatkozta az újságíróknak Pavol Rusko exminiszter ma délután Pozsonyban, miután elhagyta a büntetés-végrehajtási intézetet.
 
Az ellene vallók vallomásait Rusko "abszolút" hazugságnak és kitalációnak nevezte. A Markíza TV volt igazgatója hozzáfűzte: reméli, hogy a nyomozás során nemcsak az derül ki, hogy semmi köze ehhez az ügyhöz, hanem az is, hogy ki találta ki ezt az egész ügyet. 
 
Az exminiszter ellen többek között Mikuláš Černák maffiavezér tanúskodott. Rusko szabadon bocsátása után hazament, mint mondta, szeretne mielőbb találkozni a családjával.


Marek Para, Rusko ügyvédje elmondta: ügyfele intelligens ember, és be fogja tartani a bíróság által elrendelt korlátozásokat.
Ruskónak kötelessége lesz jelenteni a rendőrségnek, az ügyésznek és a bíróságnak is minden helyváltoztatást. Szabadon bocsátását követően 24 órán belül le kell adnia az útlevelét. Tilos lesz külföldre utaznia, és havonta egyszer találkoznia kell a nevelőtisztjével. Ezen kívül pedig elektromos karperecet is viselnie kell.


A Pozsony II Járásbíróság október 26-án rendelte el Rusko előzetes letartóztatását azzal indokolva a döntést, hogy a vádlott befolyásolhatja a tanúkat.  

Pavol Rusko

A volt gazdasági minisztert és a Markíza TV volt igazgatóját azzal vádolják, hogy 1997-ben meg akarta öletni üzlettársát, Sylvia Volzovát, erre pedig Mikuláš Černák maffiafőnököt bérelte fel. Az ügyben Černák korábbi közeli társa, Miloš Kaštan és a pozsonyi alvilág volt vezetője, Róbert „Kýbel” Lališ is gyanúsított.  Černákék  a gyanú szerint Volzová elrablását és meggyilkolását a Sýkora-klán embereivel közösen készítették elő.
 
Az ügyben korábban már kihallgatták Černák egyik emberét, Ján Kánt, Rusko volt feleségét, a Szlovák Labdarúgó Szövetség elnökét, Ján Kováčikot, Vladimír Mečiar exkormányfő közeli munkatársát, Anna Nagyovát és Marián Kočner vállalkozót, és Sylvia Volzovát is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?